Félig-meddig elfelejtett versem: egyetlen folyóiratközlést ért meg másfél évtizede (irodalmi szempontból nem túl frekventált helyen), kötetekbe nem vettem fel. Most egy új, átfogó összeállítást készítek, és arra jutottam, hogy helye lenne benne. (Érdekelne a véleményetek...)

Balla D. Károly

Anyaföld

 

Hát újra itthon! Csókra hívnék szent humuszt,
de Isten nincsen, földemet hogy megemelje,
s nem hajlik már gerincem; kínom Tantaloszt
idézi: bár nem öltem gyermeket remegve,
de szomjam mégis hajt a földanya iránt.
Ölelnék földet, ám a rossz derék erénye
nem enged le az édes magvak lakta mélybe –
egy csont, egy apró mészdarab, mi visszaránt.
Borulnék földre, ám csak talpam az, ami
a szent humuszhoz érhet. Hallom is alélva,
amint csak gyermek tudja anyját hallani:
„E földben milljom féreg, nyű és lárva él ma!”
Telt pondrók földje lenne, mit a szám kívánt?
Hol magvak vertek dús csirát, ma nyílt fekély egy
haláltanyán? És ha óhajom elérne
humuszt, kukacfi kérdené: hát mondd, mi bánt?