Grammatikai struktúrák, paradigmasorok, algoritmusok

Az idiómák nyomasztó súlya

Ahogy vészes gyorsasággal haladok a disszertációm benyújtási határidejének lejárta felé, napról napra, percről percre jobban nyomaszt a többéves odaadó munkám során létrehozott óriási nyelvi korpusz átláthatatlansága, agyamra megy a nyelvi idiómák végtelen sokasága és különbözősége, éjszakánként, mint lidérces álom, a mellemre telepszenek a könnyűnek látszó, valójában mázsás súlyú grammatikai struktúrák, levegőt is alig kapok tőlük, kinyomják belőlem a szuszt. Azt kívánom, bárcsak újra ösztönös, öntudatlan és boldog használója lehetnék a nyelvnek, magyar anyanyelvemnek, sóhajtok fel néha magányomban vagy amikor azon kapom magam, hogy egy meghitt szerelmi helyzetben is a suttogva elhangzott mondatokat elemzem bőszen, hosszú paradigmasorok és a hozzájuk kapcsolható adekvát matematikai algoritmusok futnak véreres szemem előtt. S hogy teljes legyen a helyzet abszurditása, mindeközben tisztában vagyok minden erőfeszítésem tökéletes hiábavalóságával, azzal, hogy minden dédelgetett idealista reményem dacára

Fizikai létezőknek tekinthetők-e a nyelvi entitások?

Egy ideje egyre valószínűbbnek látszik, alapvető tévedés, mi több: hiba volt abból kiindulni, hogy a nyelvi entitásokat olyan fizikai létezőknek szabad tekinteni, melyek kauzális összefüggések rendszerében feltételezik és determinálják egymást, s mint ilyenek, adekvát módon modellezhetők a matematika rendelkezésre állóeszköztárával.

Az alapjában téves feltevés érthetőleg nem hozhatott érdemlegesen pozitív eredményt, ezt már a legelején be kellett volna látnom. Bár a nyelvi helyzetek és folyamatok a fizikai valóság részét képezik, mégis megragadhatatlanok egy alapjában idegen kódrendszer, a matematika módszertanával.

Amikor a matematikai algoritmus hamvába hal

A nyelv csak önmagával magyarázható, és még a legkifinomultabb metanyelv sem képes végleges megragadására, a törvényszerűségek fennakadnak a kivételek zátonyain, a szabályt megtorpedózza a szabálytalan, a stabilnak látszó grammatikai rendszer felrobban egyetlen metaforától, az algoritmus hamvaiba hullik

És most már mégsem szabadulhatok nagy tévedésemtől, képletbe kell írnom anyanyelvemet, be kell fejeznem a megfeleltetések és hozzárendelések teljes rendszerének a kidolgozását, függvényekre és változókra, determinánsokra és deriváltakra kell bontanom minden szószerkezetet, indexálnom kell minden idiómát, mátrixba írnom a grammatika megengedte összes lehetséges variációt.

Megoldási gyökökké tehetők-e a nyelvi események?

Mert hát a végső cél az lenne, hogy egyáltalán ne létezzen, ne létezhessen semmi olyan szöveg, mely ellentmond a kínnal felállított végső nagy egyenletnek. És hogy attól kezdve minden behelyettesíthetővé, kiszámíthatóvá, eredményként felírhatóvá váljon, vagyis

Akkor aztán önelégülten hátradőlhetnék és várhatnám a Nobel-díjat. Ám ez a vágyott cél a hozzá vezető utak sokasodásával és egyre esetlegesebbé válásával nemhogy közeledni nem látszik, hanem egyre inkább belevész a hamis alapfeltevés keltette homályba. Mi nehéz volt a bolygók mozgását megmagyarázni a geocentrikus világképben, és mi könnyű lett a heliocentrikusban!

LEHET, HOGY INKÁBB A MATEMATIKA NYELVI MODELLEZÉSÉVEL KELLETT VOLNA PRÓBÁLKOZNOM?

Kudarcomat még magamnak sem vallom be, környezetem előtt pedig ravaszul titkolom, úgy teszek, mintha lassú, de biztos léptekkel haladnék a magasztos cél felé. Holott az a hőn áhított cél, anélkül, hogy észrevettem volna, már réges régen révedező énem mögém került a paradigmák éjszakáján.

Szövegészlet a Tejmozi c. regényből