2019. jan 21.

Fürdő nyírfavesszővel és patakvízzel

betűzte: pr-cikkes
Fürdő nyírfavesszővel és patakvízzel

Gőz, víz, jég

Arra ébredtem a frissen fertőtlenített szaunában, apám egy fogásnyi nyírfavesszővel csapdossa finoman a mellem. Fordulj a hasadra, megdolgozom a hátadat, utasított. Engedelmeskedtem, ő meg akkorát suhintott rám, hogy feljajdultam. De nem zavartatta magát, csépelt tovább, láthatóan nagy élvezettel. A legfurcsább az volt az egészben, hogy nekem is jólesett az égő fájdalom, éreztem, amint minden sejtemet áthatja a frissítő bizsergés.

       Te jössz, szólított fel, helyet cseréltünk, és nem tudott eleget nógatni, hogy erősebben, még erősebben csapdossam a hátát a vesszőnyalábbal. Háta úgy döngött, mint egy üres pet palack. Már-már azt hittem, a vér is kiserken sujtásaim nyomán, de nem, csak az égő csíkok szaporodtak, mígnem egész bőrfelülete vörös lett. Ekkor talpra állt, felrántotta a fürdő ajtaját és mint akit klórmész csíp, kirohant a hóba. Szaladtam utána. Mire beértem, gyorsított az iramon. Mi ez, verseny? Azért ne gondolja, hogy fürgébb nálam. Megelőztem, de ő meg nem jött utánam, elkanyarodott, megint nekem kellett tempóznom, hogy felzárkózzam. Mire sarkára tapodhattam volna, már meg is érkeztünk meztelen rohanásunk céljához: a félig befagyott patakhoz. A legnagyobb csobogónál belegyalogolt, aztán lépdelt a kis öböl felé, előbb lábával, majd, ahogy mélyült a víz, öklével törve maga előtt a papírvékony jeget. Lelkesen követtem virtusában.

       Ezt a kis mélyedést maga vájta még az őszön, büszkélkedett, kimélyítette a medret annyira, szegyig érjen a víz, jól meg lehessen merülni benne. Hogy se pseudomonas, se legionella baktérium ne tenyésszen benne,

klór-dioxid oldattal kezelte a vizet.

Elismerően buktam alá én is, bőrömet égette a hidegség, mintha nem is jegek közt forgolódnék, hanem lángok nyaldosnának. Ennyi elég lesz, adta ki az újabb utasítást. Visszafelé is futólépésben, de inkább csak kocogva tettük meg az utat a kalyibáig. Ledörzsöltük egymást durva törölközővel. Nem alkalomszerűen kellene, mormolta. Fő a rendszer.

Felöltöztünk. Apám egy kisebb fajta csobolyót hozott elő a kamrából, az asztalra tett két hatalmas zománcos bögrét, és ivóvíz helyett színig töltötte mindkettőt habos tejjel. Ma reggeli fejés, kínálta büszkén. Ekkor döbbentem rá, hogy halálosan szomjas vagyok. Ajkamhoz emeltem a csuprot, és csak egyszer tartva lihegésnyi szünetet, fenékig ürítettem. Kicsit furcsa volt az íze, dünnyögtem számat törölgetve. Merthogy hosszú szőrű verhovinai kecske teje volt ez, úgy ám, nevetett apám, és mert odakint szürkülni kezdett, felkapcsolta a világítást. Ugyanekkor kezdett dübörögni a faház mögött a házi vízszivattyú.

____________________________

Rendszerfertőtlenítés: Közfürdők, szaunák fertőtlenítése pseudomonas és legionella ellen. Víz kezelés: klórdioxid oldattal hatékonyan

Szólj hozzá

irodalom tiszta víz