Ha azt halljuk, hogy szeptember 24-én a világ kilencvenöt országában, hatszáz helyszínen tartanak maratoni versdélutánt az úgynevezett változásért, egyből politikai, netán forradalmi változásra gondolunk. Megjelennek a szemünk előtt a költők (mind vátesz), akik lobogó lélekkel állnak a földkerekség Nemzeti Múzeumának legfelső lépcsőfokán, és szavalják a buzdító dalokat csattanó refrénnel. Persze miért is ne lehetne a költészetnek is társadalmi szerepvállalása? Ezúttal viszont nem ilyesmiről lesz szó. A kiírás szerint arról a változásról beszélnek: „amelyet egy költő, író, zenész vagy képzőművész a műveivel előidézhet közvetlen és tágabb környezetében.”

Ha azt halljuk, hogy szeptember 24-én a világ kilencvenöt országában, hatszáz helyszínen tartanak maratoni versdélutánt az úgynevezett változásért, egyből politikai, netán forradalmi változásra gondolunk. Megjelennek a szemünk előtt a költők (mind vátesz), akik lobogó lélekkel állnak a földkerekség Nemzeti Múzeumának legfelső lépcsőfokán, és szavalják a buzdító dalokat csattanó refrénnel. Persze miért is ne lehetne a költészetnek is társadalmi szerepvállalása? Ezúttal viszont nem ilyesmiről lesz szó. A kiírás szerint arról a változásról beszélnek: „amelyet egy költő, író, zenész vagy képzőművész a műveivel előidézhet közvetlen és tágabb környezetében.”

Jövő szombaton, ugyan nem a Nemzeti Múzeumban, hanem a Műcsarnokban kerek tíz órán át – délután háromtól hajnali egyig – több mint száz költő több mint száz verse hangzik el. A „100 Thousand Poets for Change” (Százezer költő a változásért) állítólag a világ eddigi legnagyobb költészeti eseménye lehet. Mostanában egyre gyakoribbak a maratoni felolvasások, miközben kétségtelenül nehéz a verseket hallás után felfogni, pláne ekkora mennyiségben. Ha meggondoljuk ugyanakkor, hogy külön-külön viszont keveseket érdekelnek, rögtön megengedőbbé válunk.

Van persze a költők között olyan, akinél nem csak cifraság, hanem elengedhetetlen feltétel, hogy a szerző előadásában hallhassuk a verset: Szilágyi Ákos és Szkárosi Endre performanszát meghallgatni öröm.

És nem feltétlen kell beköltözni a Műcsarnokba, kellemes lehet például egy beszélgetés és egy kávé között be-benézni, ott lesz például Borbély Szilárd, Can Togay, Garaczi László, Háy János, Kemény István, Kemény Lili, Kele Fodor Ákos, Kukorelly Endre, Krusovszky Dénes, Marno János, Peer Krisztián, Simon Márton, Nemes Z. Márió és Turi Tímea is.

Fellépnek még Magyarországon élő, külföldi költők és műfordítók is, akik eredeti nyelven adják elő műveiket és a világ többi pontján zajló felolvasások szintén „real time” összeköttetésben lesznek a Műcsarnokkal. Határozottan nem árt, ha halljuk külföldi szerzők műveit, már csak azért sem, mert így elkerülhetőek az olyan félreértések, mint egy napilap újságírójának e nyári gondolata, miszerint Amerikában gyakorlatilag megszűnt a kortárs költészet, hiszen verset nem lehet számítógéppel megírni.