Egyre több portréfotó kerül fel a rendezvény Facebook-albumába:

Talán a csenddel kellene kezdeni, én mégis egy verssel folytatom a ráhangolódást a szeptember 24-i eseményre.

Balla D. Károly

Kistotál
 

ha megtanultad a kárhozat táncait
és éjszakádban megjelent a végtelen
már tudhatod, az eszét ki játssza itt
kié a jog, s kié a nyálkás félelem

dús gazok lakják be a tájat még
de jégeső csüng az égi füstökön
s ha hinni ennyi kétely nem elég
pisszegj a nyárra, ha cédán rádköszön

perelj a zajjal, s kósza képzetek
vetítik eléd: a tér kihalt, kopár
fejed fölött ködöcske ténfereg
magadra nyit, felfed a kistotál

talán a csenddel kéne kezdened
a gyönge szűzzel, amint feltárja magát
de holló szántja fel a kábult kerteket
és fények hintik rád a kíntalan magányt

Az alábbi vers érdekessége az, hogy nem csupán a szokásos módon olvasható. Hogy milyen más lehetőség rejlenek a szövegben, annak megfejtését olvasóim leleményességére bízom.

Balla D. Károly

Messze a várostól

Nem hallatszott a csobbanás.
Nem vetett árnyékot az oszlop.
Tüzet nem fogott a máglya és
keselyűk nem buktak alá a magasból.
Pedig.
Pedig.
Terhek zuhantak a kútba.
A nap perzselve tűzött az égen.
Száraz volt a tapló és
halottak hevertek mindenütt.
Mert.
Mert.
Rég elapadtak a föld nedvei.
Zenitre hágott a delelés.
Szikrát nem vetett a kova és
a hiénák még nem laktak jól.
Csak.
Csak.
Tompa nesz érkezett a mélyből.
A keresztfa csíkja látszott a homokon.
Messzi városok füstjét hozta a szél és
néma isteneket rejtett az ég.

Legutóbbi kötetemben kisebbfajta sorozatot képeznek az "ákos apja"-versek; az alábbi egy közülük. Kis nyelvi göcsörtösséggel igyekeztem érzékeltetni a nem ritka élethelyzetet és egy sajátos érzést. Így sikerült:

Balla D. Károly

Senki apja

és ákos apja elmeséli csendben
hogy csepp alázat sincsen benne már
és nem feszíti keblét semmi gőg
s hogy elfelejti lassan mi a hála

és elmulaszt a boltban zacskót kérni
üveg kezében és a zsemlepár
mint két galamb bújik kabát alá
és ákos apja pékek illatával

elindul s szépen csendben elmeséli
amint a feldúlt telken áthalad
mi érheti az ember egyfiát
ha késve érik el a kóbor vágyak

és nincsen annyi mersze és alázat
se hatja át és őbelőle sincsen
a régi önmagából annyi már
hogy bármi ...

Balla D. Károly

Érvek súlya alól

A torzulások árka egyre mélyebb,
feszült kötélen vérszín inga leng –
magukba hullnak mind a pisla fények
az ércek odvas mélyén, odalent.

Kimért hatállyal fennforog az átok,
konok magányból füstölög a vész –
fenn torra gyűlnek együgyű szabályok
és lenn megállni minden óra kész.

Halottlepel, mely őseidhez vinne,
az nincsen más, csak formalin-fehér –
ebben jön minden hős a foszlott színre,
ahol a pászmák síkja összeér.

    Hitet gyaláznak itt a súlyos érvek –
    és szétmar mindent majd a hullaméreg.

Én szeretem ezt a versemet, de akadt, aki túlságosan szürreálisnak találta. Ezt valószínűleg eufemizmusnak szánta, mert nem akarta kimondani, hogy szerinte a zaj állomása , meg a földkupac a rét egén az bizony képzavar. Szerintem meg nem az. Akkor már inkább vállalom a szürrealitást.

Balla D. Károly

Alatt

 

e zajnak nincsen állomása
csak földkupac a rét egén
a fű mögül szivárgó lárma
egy föld alatti rémregény

és egyre érzed borzadozva
ahogy alattad áthalad
magát emészti lenn a járat
egy mélyben élő házivad

és mint a csonton kór ha rágna
úgy zsong a fénytelen porond
és éled lenn az árva lárva
és felmorog a kis vakond

e zajnak nincsen állomása
csak földkupac a rét egén
a fű mögül szivárgó lárma
egy ...

Balla D. Károly

Ünnep

A fellegek is vérben szálltak el,
hol felnégyelve elcsuklott egy pára,
még visszanézve önnön halálára,
ahogy a tűz az éjben énekelt.

Már indultak a szomjak egyre fel,
de - tekintettel hajlottas korára -,
még füstölgött a föld s kevéske pára
is szállt a völgybe, mint halottlepel.

A kisded felhők úsztak néma gyászban
- már tartott lenn a tor, a harci nász,
és pattogott a tűzben nyers akác,

karátos tölgy és mindenféle fenyvek.
Borvér is folyt az orvvadász hatásban,
hol táncolt ötszáz buzgó - s egy eretnek.

Bár hivatalosan természetesen Ungvár nem tartozik a rendezvény helyszínei közé, de azon a réven, hogy én itthonról veszem ki virtuális részemet az eseményekből, városom mégis egy kis ponttá válik a költészet szeptember 24-i térképén.  

Balla D. Károly

Ungvár

Én itt lakom a lompos Várhegyen,
ahol a kőbe eltemetett múltak
erényei már régen megfakultak,
de szellemjáró bolyhos éjjelen

– ha ónkupáért rezge kezek nyúlnak –
még megretten a józan értelem,
s a várfok árnya búsan, fénytelen
vetül az ólomszínű lusta Ungra.

A víz nem tartja égre tükreit,
nem látszik benne hold, sem csillagok,
csak jámbor arcok néznek vissza itt,

s a tépett lomb, amit még meghagyott
sok költöző madár, hogy gallya közt
megüljön szürkén, hangtalan ...

 További ráhangolódás a nagy költészeti hepeningre: az örök költő, Orfeusz megidézése:

Balla D. Károly

Orfeusz ha alászállna

 

Az áhítatnak nincsen éle,
a holt kezében nincsen kés,
és nem kérdezik tőle, fél-e,
ha gúzsba fogja száz kötés.

Az angyaloknak nincsen szárnya
és földre hullik mindegyik
– és Orfeusz ha alászállna,
már nincsen benne semmi hit.

Az oltalomban nincsen érdem,
a végveszély elandalít,
s a szirmát táró szép szemérem
magára nyitja bájait.

És utcasarkon sem kapsz csókot
és tűzben sem fog már a láng
– és Orfeusz hiába bókol,
már felköpi az alvilág.

Egy vers azokért, akik már nem jöhetnek el a rendezvényre.

Balla D. Károly

Kettős akrosztichon

 Orbán Ottó emlékére

Olyan volt, mikor utoljára láttam, mint
Röptös madárnak ha szárnyát elszegik
Bár szállna még, de teste túl a kínon
Álma rebben, amíg az űr a sűrű csenddel megtelik –
Nincsen hangja már és hallgatása túl finom

Olyan volt, akár mező felett a szálló képzet
Tó felől mikor a könnyen úszó pára
Takarni őket, hogy ne oltsa kedvük szégyenérzet
Óvón rászáll egy szeretkező párra

Oltalma alá magamat így kérném én is
Reszkető testében lennék egy elhaló ideg
Botlanék lábával, görbednék görcsbe a hajlított kézzel –
Árnyak sötétje mégis rám vetül, mint űrből ásító hideg –
Nincsen hangja már és ...