Anna Ahmatova

2018.01.11. 14:17

Anna Andrejevna Ahmatova, a XX. századi orosz irodalom kultikus alakja1889-ben az ukrajnai Odesszában egy felső osztálybeli családban született. Eredeti neve Anna Gorenko. Iskoláit Kijevben kezdte meg. Már kislányként is kedvelte a költeményeket, és szeretett verseket írni. Édesapja azonban nem támogatta ebben, kifejtette, hogy nem hiányzik a családba egy „dekadens költőnő”.

„Megzsarolva és élve eltemetve”

Hogy elkerülje az apjával való konfliktust, a későbbiekben dédanyja nevét használta. Kijevben megismerkedett Nyikolaj Gumiljov költő-kritikussal, és az ismeretségből hamarosan házasság lett. Az 1910-ben kötött házasságuk után röviddel Gumiljov visszatért Abesszíniába, s amíg távol volt, számos költemény született Anna tollából, melyek első kötetében jelentek meg. Fiuk, Lev (később költő, történetíró, néprajzkutató, megh. 1992) és az Este című első kötete 1912-ben született meg. A gyermeket, férje egyetértésével, Ahmatova tiltakozásának ellenére a nagyszülőkhöz adták nevelni, akik nem szerették Annát. Így csak ünnepekkor és nyáron találkozott gyermekével

 Óvott, féltékenysége-gyötörve,
mint Isten napját, úgy szeretett.
Gyűlölte fehér madaram, meg is ölte –
ne fújjon hajdani énekeket.

Szólt, estefelé szobámba belépve:
”Szeress! Hadd hallom víg dalodat!”
Elástam a vén égerfa tövébe
a kút mellé a fehér madarat.

Ígértem, hogy nem sírok utána,
de akkor kővé vált a szívem.
Minthogyha édes éneke szállna
zengve tovább… még egyszer hiszem.

Több szerencséje volt a verseskötettel. A szentpétervári műkedvelő közönség gyorsan befogadta az intelligens írónőt, és hamarosan kultikus figurájává vált az irodalmi közéletnek. Férjével, Gumiljovval, az 1938-ban deportált (és elhunyt) Oszip Mandelstammal és Gorogyeckijjel a Költők Céhe ülésén elhatározták, hogy új költői irányzatukat akmeizmusnak nevezik el. Az egyfajta szimbolista képi elemekre épülő romantika jegyében született meg két év múlva második kötete, a Rózsafüzér (1914), amellyel mind a kritika, mind az olvasóközönség berkeiben elismerést szerzett. Kapcsolatba került Borisz Paszternakkal is. A szakmailag minden bizonnyal sikeres házasság azonban nem sokáig tartott. Az alig találkozó, szinte soha együtt nem élő Ahmatova és Gumiljov 1918-ban elváltak. Anna nem sokáig búsult, még ebben az évben hozzáment Vlagyimir Silejkóhoz (Gumiljov is megnősült ebben az évben).

 Hosszú válásunk fekete terhét
veled megfelezve hordozom.
Minek sírni? Add inkább kezed még,
ígérd meg, hogy átsütsz álmomon.
Mint hegynek a heggyel, nekünk már
találkozás nem rendeltetett.
Álmomban, ha majd éjfél felé jár,
csillagokkal küldj üzenetet.
(Álomban)

Nyikolaj Gumiljovot 1921 augusztusában lekapcsolta a CSEKA, és még ebben a hónapban hazaárulás, összeesküvés vádjával meggyilkolták a bolsevikok. Természetesen Anna is gyanús, bár válásuk miatt akkor még megmenekült. Ahmatova 1922-ben nagy nehézségek árán publikált kötete, az Anno Domini MCMXXI című, egyfajta megemlékezés.

Nem menekülhettek meg viszont versei, az eddig számtalan helyen kiadott művei 1925-től 1940-ig tiltó listára kerültek, ahogy ő maga is nem kívánt személlyé vált. Ez idő tájt Victor Hugót, Tagorét, Leopardit, német és koreai költőket fordított, kritikákat írt, különösen Puskin munkásságáról, de nem maradhatott ki Alekszandr Blok sem. Meglátogatta és megpróbálta megmenteni költőtársát is, de Mandelstam sem kerülhette el sorsát. Elvált Silejkótól is (1928), és megírta legismertebb művét, a Rekviemet (1930), ami a sztálini terrort önti művészi formába. A verset, halála után 21 évvel, csak 1987-ben publikálták a Szovjetunióban.

MandelstammalEnnyi fájdalomtól hegy ledőlne,
nagy futó folyam megállana.
De a lakat nem törik le tőle.
Mögötte, a rácsnak ütődve,
vergődik a rabság bánata.
Valahol nap hajlik nyugovóra,
valakit friss szellő meglegyint…
Mi csak állunk. Nem is tudunk róla.
Zár nyílását lessük, jaj mióta,
s katonák nehézkes lépteit.
(Rekviem, részlet)

Válogatott költeményeit végre Hat könyvből címmel 1940-ben kiadhatta, ám pár hónap múlva indexre tették a kötetet. Ennek ellenére a megváltozó politikai helyzet hatására úgy tűnt, mégis befogadja a szovjet irodalom, az írószövetség tagjai közé választotta, de a második világháború közbeszólt, és ismét tiltólistára került. Fiát 1949-ben letartoztatták, börtönbe, koncentrációs táborba zárták, akivel sakkban tartották egészen 1956-ig. Végső kétségbeesésében, fia megmentése érdekében, Ahmatova még arra is képes volt, hogy dicsérő verset írjon a diktátorról, de ez nem hatotta meg sem Sztálint, sem a hatóságokat. E kényszer szülte verset természetesen soha nem engedte kiadni a későbbiekben. Harmadik férjét, Nyikolaj Punyint is elhurcolták, s 1953-ban halt meg egy szibériai koncentrációs táborban. A fiatal Joszif Brodszkijban látta meg önmagát. Azonban a rendszert ellenforradalommal is megdönteni kész költőt is a gulágra száműzték (1972-ben szabadult).

 Ha mindenki, aki lelki támaszt
keresett már nálam életében:
szent bolondok, megszállottak némák,
fegyencek és öngyilkosjelöltek -
küldenének csak egy-egy kopejkát,
”Egyiptom leggazdagabbja” lennék,
ahogy szegény Kuzmin mondogatta…
De nem küldenek nekem kopejkát -
velem erejüket megfelezték,
így lettem a föld legerősebbje,
olyan erős: elbírom még ezt is.
(Erő)

 Fia kiszabadulása után, 1958-an újra írni kezdett, de a cenzúrán mindig elbukott. Két évvel halála előtt, 1964-ben az írószövetség elnökévé választották, valamint Etna–Taormina-díjban részesült. Az Oxfordi Egyetem díszdoktorává fogadta 1965-ben. Leningrádban, 1966. március 5-én, 76 éves korában fejezte be hosszú, megaláztatásban és veszteségekben bővelkedő gyötrelmes életét. A szovjet kommunista rendszer gyakorlatilag már életében eltemette azt a költőnőt, aki oly sokszor fejezte ki az orosz emberekkel való mély együttérzését, szolidaritását.

Az a tiéd, amit odaadtál (Sota Rusztaveli)

Honnan beszélek, micsoda romok
halmaza alól kiáltok felétek!
De újra mindent szétosztogatok,
mégis, még mindig nem érzem elégnek.
Hogy kapuim bezárva, színlelem,
hogy halott tél van, és tél vagyok én is.

De hangomra ismernek hirtelen
és újra hisznek, hisznek neki mégis.

Rab Zsuzsa versfordításai

A cikk eredetijét Mika Róbert jegyezte a Papiruszportálon. Mentés másként: Google-kereséssel az eredeti szöveg jelenleg nem hívható elő, ezért került újraközlésre.

A Múlt és Jelen Alapítvány hírlevele: Két évszázad magyar-zsidó költészete. Könyv, vers, irodalom, költészet, antológia, kötet, üzenet, hír, gyűjtemény

magyar-zsido-kolteszet.jpgKét évszázad magyar-zsidó költészete I.

Szerkesztette: Kőbányai János

A magyar-zsidó irodalom fogalma: több nemzedék elkeseredett vitáitól földúlt csatatér. Magától értetődő természetességgel mutatjuk fel az „Észak-fok, titok, idegenség” eredőit, aminek termékeny „honfoglalása” nélkül a modern magyar irodalom elképzelhetetlen.
8 400,00 Ft

 Kedves barátaink!

A MésJ fennállásának legnagyobb vállalkozása hagyta el a mai nap a nyomdát. Mint ez nemegyszer előfordult, a bemutató megszervezésére már nem futotta az erőnkből. Persze most, hogy a kezünkben tarthatjuk több éves munkánk eredményét, nekilátunk, hogy előkészítsük az ünnepélyes fogadtatást, mind Budapesten, mind Jeruzsálemben. Azonban addig is miért tartanánk vissza  a remélhetőleg minél nagyobb számú érdeklődőt, hogy osztozzanak örömünkben? A posztumusz találkozásban a magyar zsidó költészet nagyjaival?

Szerintünk ez az összeállítás a magyar zsidó jelenlét legsokoldalúbb és egyúttal legreprezentatívabb lenyomata. Ez a meggyőződés hajtott minket a többéves kutatómunkánk során. Ezért azt gondoljuk, hogy ezzel a könyvvel közvetlen közelségben kell élnie mindenkinek, akit érdekel a magyar zsidó kultúra, s még szélesebb értelemben, a magyar zsidók története. Ott kell tartania a munkaasztalán vagy az éjjeliszekrényén, hogy bármikor fölidézhesse ezt a tragikumában is nagy, gazdag történetet. Ugyanis kötetünk nemcsak esztétikai, hanem történelmi összefoglalás is. Nem egy regény vagy tudományos monográfia, amit a magyar zsidókról írtak, hanem az az elbeszélés, amelyet a magyar zsidók – „kollektívan” –  magukról írtak.

Ennél azonosabb év végi ajándékot s a vele járó szellemi feltöltődést el sem tudunk képzelni – egy nem akármilyen esztendő után, a következőre erőt merítve.

Célszerű lenne, ha ezt a súlyában (s nem tagadjuk: árában is) nagyszabású antológiát minél nagyobb számban a kiadónktól válthatnák magukhoz.

Mégpedig azért, mert:

  1. A könyvkereskedői árrésekből nálunk maradt összeg a kiadót s vállalkozásunk következő kötetének a mihamarabbi megjelentetését segíti elő.
  2. Mert a könyvből annak, aki ezt külön kéri, 2000 Ft. engedményt adunk.
  3. Aki az ajánlott, sztereóhatást nyújtó irodalomtörténeti könyveket is szeretné megvenni, azoknak e könyvekből 30 %-os kedvezményt adunk.
  4. Ha már a szerkesztőségünkben van, alaposan körülnézhet a kínálatunkban (egy új olvasónak minden könyv új), s ha már elfáradt hozzánk, minden könyvünkből  20 % kedvezményt nyújtunk.

Izraeli olvasóinknak itt üzenjük: a levelezes@multesjovo.hu címen jelentsék be igényüket új könyvünkre, ha el tudnak jönni a jeruzsálemi Héber Egyetemen tartandó bemutatóra, amelynek időpontját később közöljük.
 
A fontos munka utáni jól eső érzést megosztva veletek üdvözöl benneteket
a Múlt és Jövő közössége
 

A játszi őszben sárga lombok értek
és rezge fényre rebbent fel rét,
garázda szél is rázta köntösét
és sziklák álltak – mint komorló vértek –


a messzi parton, ott, ahol a két
akácfa égre néz, s ahol beléndek
holt szára készült már ördögszekérnek
– ahol a lélek szállt… és elalélt.


A játszi őszben álltam bűnre készen
és csendben néztem, a múlás mint kísért:
hogyan lesz bajban, kényes kínban részem,


miként nyúlok majd írért, fegyverért –
és mint akit csak kéj és bűn marasztal
kecsegtetett a ősz egy kis malaszttal.

*

Indulnék újra, meztelen akár,
és bőröm vetkezném a néma fákra,
nem bánnám, hogyha kígyó mar halálra,
nem rémít már a mérgezett halál.


Találnék társra, lenne céda bár,
és büszkén rúgnék fel erényt, akárha
jó hintaját a húzni fáradt pára,
ha futni hívja röptető madár.


És lennék elhagyott, kopott szavak
hazája lenne felnevelő fészkem,
elégedett lehetnék már egészen,


– de törne újra rám a sors, a vak,
indulnék vissza: hív a végzetem,
s látnák a fák, hogy csontom vetkezem.

*

Korong forog: edényed lassan kész,
ráhúzta csíkját minden nap: az élet,
a bűn torzítja, s díszei: erényed.
Még végsőt érint rajt' a Lenti Kéz,


és lassul már az édes forgás: Ész
és Szív pihen – és szárnyra kél a lélek.
…De ez? Miféle hő, miféle fények?
Mit éget még az élteden a vész,


miféle kín, amit ki kell még állnod?
Ki az, ki múltad ígyen kéri számon? –
…Kibírtad, ím. – Jöhet más vallatás?


Már nincs, aki az érdemed kikezdje!
Emléked szent, és versbe van már szedve. –
…Jöhet a jótékony zománzozás.

Szerző: BDK

Szólj hozzá!

Címkék: vers

A kis rettenők

2012.03.03. 15:07

Balla D. Károly

Parányok tánca

parányok tánca ez, a kis rettenőké
akik belakják a szűkös üregeket
megtelepszenek a téglák közötti résben
elszaporodnak a gerendák eresztékeiben
ott vannak mindenütt, ahol hiány támad
befészkelnek a beton buborékaiba
a fémek kristályai közé
elektronhéjak alá
mozdulataik adják ezt az állandó neszt
csak akkor hallod, ha nem figyelsz oda
ha valami egészen mást csinálsz
mert amint fülelni kezdesz
elhallgatnak a kis rettenők
abbahagyják a táncot, behúzódnak odújukba
és végtelen türelemmel várják
hogy ne figyelj rájuk
hogy ne akard meghallani őket –
és akkor újra előmerészkednek
előbb csak óvatosan tesznek
néhány mozdulatot
majd egyre jobban belemelegednek
mígnem féktelenül ropni kezdik
parányi táncukat

nyomukban fenségesen sistereg az éter

Orbán Ottó


A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról


az a legleverőbb hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is
jó időben született újszülöttek
egy új történet első mondatai
a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele
nem lettek sem azok sem ezek
rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból
rókaagyakba való eszmékkel
hogy a történelmet gólra játsszák
a vesztest pedig a legjobb sárba taposni
akkor legalább nem sokat pofázik
rendőrállamban nőttek föl
szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendőr nekik tiszteleg
a népről meg azt hogy vasreszelék
melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba
a fiatalság mindig a menny küldötte
kivéve azt amikor nem
kivéve azt amikor az ördög megvakítja
hogy ne lásson mást a folyó vizében
csak önnön tükörképét mint a magába szerelmes Narcissus
Dánia dán föld mindig is az volt mindig is az lesz
az államgép rohad valami bűzlik
valami elveszett a vissza nem térő esély
polcról lopott koronát olcsón megszámítunk
a szellem páncélja új a módszer a régi
ahogy a végkifejlet is
szerteszét a színen hullák számolatlanul gyümölcshéj kutyaszar megégett könyvlapok

Lakik a házunkban egy költő c. kötetből, 1999

Szerző: BDK

Szólj hozzá!

Címkék: vers friss közlés

Nagyon korai versem abból a korszakból, amikor csak úgy játszásiból pengettem fűzfasípomat. Kötetbe, ha jól emlékszem, nem került.

A JEGENYE
 


Eső
 veri, a
 szél tépi, a
 nap égeti. Hűvös
folyón játszanak a
 könnyű vérű sirályok.
  Vágyakozva nézi röptük,
 les utánuk. Nyújtózkodik
 karcsú testük felé aszott
 ágaival. Szomorú szerelmes
 leveleket ereget lombjából
 a levegő kacér táncosainak
 felörvénylő nyomába. Ha egy
 sirály megszánná: fürösztené
 az eső, törölné a szél, a nap
 cserzett kérgét megszárítaná.
 De a sirályok csak játszanak
 vele, nem pihen meg egyik
  sem nála,
csak egy
 százéves
 varjú az
egyetlen
 társa.
 Eső veri.
 Szél tépi.
 Nap égeti.
 Ha arra jársz, simíts meg törzsét tenyereddel.


 

 talán 1974 körül

Erős halálon

2012.01.15. 20:22

Balla D. Károly

Erős halálon

a múlás émelygése fogja tested
elindult már a büntető feléd
a lelked, mint a tépett hajnal, feslett
és érzed már a kárhozat szelét

vajon idáig várnod mért is kellett
a baljós jelzés mért nem volt elég
mikor a vétkek enyhülése helyett
forró hitedbe mart a hűvös jég

azóta messze szállt a szép alázat
s a fákra roskadt minden alkonyat
csak csúszó férgek lakják már a házat
ahol utolszor voltál önmagad

ahol utolszor érintett az Isten
s levette rólad súlyos gyámkezét
– azóta émely fog és kínod nincsen:
erős halálon tart a gyönge lét


 

 

Szerző: BDK

Szólj hozzá!

Címkék: vers friss közlés

Petőfi Sándor

Barguzini nagy erdőbe

 

Barguzini nagy erdőbe
Voltam éppen elmenőben,
Szedtem lábam egyre-másra,
Midőn utánam szólt Mása.

Mondá: elébb a postára
Mennék végre valahára,
Onnan izent jó apósom:
Pofa borral még adósom.

Ó, szívem, te, balga, dőre,
Erdők-mezők hő vadőre,
Menj most el a jó öreghez,
Ha már borral ígyen kedvez.

Ottan vártak vigalommal,
Lelkem szökkent vélük lombba,
Csak amidőn kedvem leltem –
Kérésükre megfeleltem.

Elmeséltem hosszan, sírva:
Eltemettek tömegsírba
Messzi földöm engemet már,
Juliskám is vissza nem vár.

Erre vetül néha vándor,
Tőle hallok volt hazáról,
Levél is ha néha érkez –
Lelket borít, kutat mérgez.

Mondá erre jó apósom,
Ki már borral nem adósom,
Most is jött egy friss kóperta,
Tán csak nem egy magyar erta?

Magyar bizony, magyar lehet,
Rokon így lelt meg engemet,
Megcímezte kedves kuzin:
Utolsó posta, Barguzin.

Rejté keblem a levelet,
Hazafelé ígyen megyek,
Olvasom majd pipa mellett,
Mása lássa: bánt engemet.

Itthon aztán ingem megül
Elévettem rezzentlenül,
Rá is kérdez szívem párja:
Megint levél, múltak átka?

Levél, levél, rokon erta,
Bomlik fel a friss kóperta,
Bomlik véle emlékezet,
Sír a költő, emlékezget.

Hajtom fejem asszonyölbe,
Kezem rándul lángökölbe,
Égő pipám füstje mellett
Áztat könnyűm honlevelet.

Azt írja a drága kuzin,
Mi messze van ott Barguzin,
Jönni mégis lenne kedve:
Rokonvállat veregetne.

Jöjj el, rokon, lóhalálban,
Itten várlak bús halálban,
Marék földet hozz magaddal,
Abba temet majd egy angyal.

Angyal neve legyen Mása,
Júliámnak messzi mása,
Legyek itten eltemetve
Muszka földön – magyar földbe.

Verseim' és minden titkom'
Nője be a bazsalikom –
Koporsóba legyen zárva
Szibériák legendája!

És ha egyszer felfeszítik
Késő korok jó vitézi,
Hamvaimra imát mondva
Szálljanak a sírhalomba.

Döntsék el, hogy melyik tetem
Lehetne a porhüvelyem.
Ezrek vannak hantok alatt –
itt az idő, válasszanak!

 

 

írta Balla D. Károly a szibériai Petőfi-lelet szenzációjának árnyékában

Szerző: BDK

Szólj hozzá!

Címkék: vers stíljáték