1986-os vers. Párszor rá osztottam a „húzós vers” szerepét akkor, amikor már a szocialista tematikát nem vették véresen komolyan a Kárpáti Kiadóban, s nem feltétlenül várták el, hogy forradalmi vagy békeverssel kezdődjön egy kötet vagy összeállítás, de a pozitív jövőbe tekintést még igencsak kívánatosnak tartották. Hogy ez a vers nem is annyira pozitív, az kevésbé tűnt fel, lendülete és jövő-intonációja elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy antológiaközlésekben és kötetben verseim élére kerüljön. Ezzel kezdődik 1990-ben megjelent (de kéziratként 1988-ban leadott) könyvem, a Sorsomhoz szegezve is. Ennek érdekessége, hogy gyakorlatilag utolsó olyan könyvem, amely tőlem független kárpátaljai kiadónál jelent meg. A következő ...

Az elfelejtett versekből...

Balla D. Károly 

A kétkedő halál

 

A gyermek mindig többre képes,
mert több benne a kétkedő halál;
ha sír, a könnye egyre véres,
s bitók veretnek ott, hol lábra áll.

A gyermek mindig másra képes;
az istenekhez néha fölgagyog –
nevet anyján, hogy erényes,
hogy ostobák a jótevő nagyok.

A gyermek folyton s egyre éhes;
enyészet nyílik apró karmain.
A homloka – az mindig fényes;
és gyilkot rejt, mint ősapánk: Káin.
 

Balla D Károly

Maradhat távol

Maradhat távol     jöhet közelembe
mintha kezében     holt fióka lenne

Tehet kedvemre     vagy szembe is szállhat
nincsen már bennem     szemernyi alázat

El is oldozhat     vagy köthet magához
mint aki bárányt     isteneknek áldoz

Megszülhet újra     vagy halálba küldhet
arcomra konok     lázrózsák kiültek

Kriptába zárhat     hagyhat temetetlen
nyűvek teremnek     májamban menten

Pokolra küldhet     vagy emelhet mennybe
eltöröl végül     az idő végtelenje
 
 

Megjelent: Eső, 2011/3

Balla D. Károly

Szomorvidám

 

Tesz még egy kört a foszló értelem,
nyomában ott a délibábos pára,
megül, mint köd a hűvös réteken,
de fel is száll majd mindjárt, nemsokára.

Szomorkás sóhaj ring a fák fölött,
akárha holtak gyönge lelke volna,
és mint madár, ki délre költözött,
hiányt lebeg az üdvök tiszta gyolcsa.

Ma nincsen köztünk az, ki kárhozott,
javul a fenti úr statisztikája,
s a rög, amit a búcsúzó fogott,
vidáman koppan rá a festett fára.

Eső c. folyóirat, új szám (2011/3)

Balla D. Károly

Játszott értelem

 

Arányait ha mindig meghagyod,
fel nem borul a játszott értelem,
de nyomban gyönge térdeire rogy,
ha többre tör és vágya féktelen,

ha távlatai túlontúl nagyok,
és visszahajlik már a széleken.
Nem épül így a fokra minden fok
és nem hasíthat metsző éle sem,

a völgy fölött a csúcsa nem ragyog:
a mélybe tér meg olcsón, csendesen,
és elfelejti, volt-e ősi ok
gőgösnek lenni torz magaslesen.

Arányait ha rendre meghagyod,
jámbor lehet, akár a végtelen;
ám ön-türelmed folyton s egyre fogy
– és ostobává tesz a félelem.
 

Félig-meddig elfelejtett versem: egyetlen folyóiratközlést ért meg másfél évtizede (irodalmi szempontból nem túl frekventált helyen), kötetekbe nem vettem fel. Most egy új, átfogó összeállítást készítek, és arra jutottam, hogy helye lenne benne. (Érdekelne a véleményetek...)

Balla D. Károly

Anyaföld

 

Hát újra itthon! Csókra hívnék szent humuszt,
de Isten nincsen, földemet hogy megemelje,
s nem hajlik már gerincem; kínom Tantaloszt
idézi: bár nem öltem gyermeket remegve,
de szomjam mégis hajt a földanya iránt.
Ölelnék földet, ám a rossz derék erénye
nem enged le az édes magvak lakta mélybe –
egy csont, egy apró mészdarab, mi visszaránt.
Borulnék földre, ám csak talpam az, ami
a szent humuszhoz érhet. Hallom is alélva,
amint csak ...

Versem az Opus 13. számában. „Az idei év negyedik Opusa a Kormányeltörésben elnevezésű rovattal indít, mely a negyven évvel ezelőtt íródott Domonkos István azonos című verséről kapta a nevét. A blokk egyetlen kikötése, hogy egy fontos Domonkos-idézet újraírására épüljön: „nem gondolni kollektív, /nem gondolni privát”. A citátum sorai természetesen szabadon variálhatóak voltak, így a fejezet H. Nagy Péter bevezetőszövege után Ladik Katalin esszéjét, Balla D. Károly, Barak László, Kemenes Génfi László, Németh Zoltán, Papp Tibor, Szászi Zoltán és Telmah Cima verseit tartalmazza.” (forrás)
 

Balla D. Károly

Vándorló egyetlen

botom ha lenne csak vándorló egyetlen
mehetnék világgá plakáttal hátamon
mehetnék ...

A 100 ezer költő a változásért c. rendezvény keretében szeptember 24-én a budapesti Műcsarnok közönsége előtt hangzik el ( saját hangomon ), a tervek szerint 20.25 és 20.30 között, az alábbi versem:

Balla D. Károly

Orfeusz ha alászállna

 

Az áhítatnak nincsen éle,
a holt kezében nincsen kés,
és nem kérdezik tőle, fél-e,
ha gúzsba fogja száz kötés.

Az angyaloknak nincsen szárnya
és földre hullik mindegyik
– és Orfeusz ha alászállna,
már nincsen benne semmi hit.

Az oltalomban nincsen érdem,
a végveszély elandalít,
s a szirmát táró szép szemérem
magára nyitja bájait.

És utcasarkon sem kapsz csókot
és tűzben sem fog már a láng
– és Orfeusz hiába bókol,
már felköpi az alvilág.

 Saját hangomon: Balla D. Károly: Orfeusz ha ...

Talán a csenddel kellene kezdeni, én mégis egy verssel folytatom a ráhangolódást a szeptember 24-i eseményre.

Balla D. Károly

Kistotál
 

ha megtanultad a kárhozat táncait
és éjszakádban megjelent a végtelen
már tudhatod, az eszét ki játssza itt
kié a jog, s kié a nyálkás félelem

dús gazok lakják be a tájat még
de jégeső csüng az égi füstökön
s ha hinni ennyi kétely nem elég
pisszegj a nyárra, ha cédán rádköszön

perelj a zajjal, s kósza képzetek
vetítik eléd: a tér kihalt, kopár
fejed fölött ködöcske ténfereg
magadra nyit, felfed a kistotál

talán a csenddel kéne kezdened
a gyönge szűzzel, amint feltárja magát
de holló szántja fel a kábult kerteket
és fények hintik rád a kíntalan magányt

Az alábbi vers érdekessége az, hogy nem csupán a szokásos módon olvasható. Hogy milyen más lehetőség rejlenek a szövegben, annak megfejtését olvasóim leleményességére bízom.

Balla D. Károly

Messze a várostól

Nem hallatszott a csobbanás.
Nem vetett árnyékot az oszlop.
Tüzet nem fogott a máglya és
keselyűk nem buktak alá a magasból.
Pedig.
Pedig.
Terhek zuhantak a kútba.
A nap perzselve tűzött az égen.
Száraz volt a tapló és
halottak hevertek mindenütt.
Mert.
Mert.
Rég elapadtak a föld nedvei.
Zenitre hágott a delelés.
Szikrát nem vetett a kova és
a hiénák még nem laktak jól.
Csak.
Csak.
Tompa nesz érkezett a mélyből.
A keresztfa csíkja látszott a homokon.
Messzi városok füstjét hozta a szél és
néma isteneket rejtett az ég.