60 éves az Élet ÉS Irodalom

2017.05.29. 14:22

tisztelet az és-nek - godot galéria - kiállítás - megnyitó - hatvan éves az élet és irodalom

Az Élet és Irodalom című hetilap 2017-ben hatvan éves

Az évforduló alkalmából kerül sor a TISZTELET AZ ÉS-NEK című kiállításra, amelyet a laphoz kötődő képzőművészek munkáiból rendezett a szerkesztőség és a Godot Galéria. Megnyitó: 2017 június 7. szerda 18 óra / Fehér László: Az Örök ÉS-es:

feher-laszlo-elet-es-irodalom.jpg

A megnyitó műsorán közreműködik: Váncsa István | Grecsó Krisztián | Darvasi László | Dóra Attila szaxofon

Boldog születésnapot, Élet és Irodalom!

Váncsa István írja:

Az ÉS legelső számának első oldalán Ferenczy Béni egyik alkotása, az ötödiken Hincz Gyula rajza, a nyolcadikon Medgyessy Ferenc Táncosnője szerepelt, egyébként pedig a fejléc toldaléka szerint az Élet és Irodalomban nemcsak élet és irodalom, hanem „Színház, Művészet” is található. Mindamellett eleinte csak a kultúrpolitikai szándék volt tisztázott: elhitetni az olvasóval, hogy a forradalom leverése után a szellemi élet visszazökkent a normális kerékvágásba, de például a képanyag kiválogatásának szempontjait illetően bizonytalanság uralkodott. Nem túl sokáig. A szerkesztőség hamarosan ráébredt, hogy ebben a lapban fotónak nincs helye, a korabeli nyomdatechnika adottságaiból fakadóan pedig festménynek se nagyon, ide leginkább fekete-fehér grafika való, tusrajz, metszet, rézkarc, effélék. Később a magasnyomást ofszet váltotta fel, Nagy Lászlót Bán András, őt pedig Szikszai Károly, a lényeg azonban nem változott. Az ÉS az egyetlen olyan – viszonylag széles körben ismert – sajtótermék, amelyben az olvasó a kortárs magyar grafika legkiválóbb művelőinek munkáival találkozik, ez így megy immár hatvan esztendeje, és ha rajtunk múlik, így is marad.

A kiállító művészek:

Bada Dada Tibor
Fehér László
Fekete Szilvia
feLugossy László
Gaál József
Gerlóczy Sári
Haász István
El Kazovszkij
Kondor Béla
Kopasz Tamás
Kovács Péter
Könyv Kata
Nádler István
Šwierkiewicz Róbert
Szemethy Imre
Szikora Tamás
Szikszai Károly
Szotyory László
Szurcsik József
Szüts Miklós
Vásárhelyi Antal
Vojnich Erzsébet
el-kazovszkij_koteltancos-orangyallal.jpg
El Kazovszkij: Kötéltáncos őrangyallal

 

Továbbá a kiállításon látható Esterházy Péternek az ÉS 1. oldal című könyveihez írt kézírásos jegyzete. | A kiállítás kurátora Kozák Gábor.

Megtekinthető június 24-ig keddtől péntekig 9 és 14, szombaton 10 és 13 óra között.

Élet és Irodalom

60-eves-elet-irodalom_tisztelet-es-nek.jpg

Az Élet és Irodalom (röviden ÉS) című magyar irodalmi-közéleti hetilap 1957 óta jelenik meg. Ezen a néven 1923-ban már megjelent magyar folyóirat, jogfolytonosság azonban nincs a két orgánum között. Az ÉS olvasói elsősorban a nagyvárosi értelmiség köréből kerülnek ki, a lapot határozott politikai arculata, rendszerkritikus attitűdje különbözteti meg más irodalmi periodikáktól. Irodalomszemléletében a minőségelv mellett a kulturális progresszio és az olvasmányosság mellett egyaránt elkötelezett. 

Konkrétabban értékelve a lap politikai nézetét ma liberálisnak mondhatjuk: olyan szabadságeszmények mellett kötelezi el magát, mint az egyén szuverenitása az állammal szemben, a kisebbség, a másság, a szabadságjogok védelme, ide értve a szólásszabadságot és a sajtó szabadságát. A lap egyrészt irodalmi megfogalmazásban ad tudósítást a közélet fontos történéseiről, másrészt teret ad kortárs művészek írásainak első nyilvánosságra kerüléséhez, kritikáival pedig hírt ad a művészet számos területéről. Ízlés- és véleményformáló hatása - főleg értelmiségi körökben - jelentős.

Boldog születésnapot, Élet és Irodalom!

Kép és szöveg az ÉS Facebook oldaláról:

Az Élet és Irodalom első száma 1957. március 15-én jelent meg – kétheti irodalmi lapként indult, az 1956-os forradalom után megszüntetett Irodalmi Újság utódjaként. A lap főszerkesztője Bölöni György, felelős szerkesztője pedig Mesterházi Lajos lett. Az első szám 69 540 példányban jelent meg, többek között az 1957. évi Kossuth-díjasok: Németh László, Heltai Jenő, Fodor József és Szabó Lőrinc írásaival.

1957-elso-elet-es-irodalom.jpg

 

TISZTELET AZ ÉS-NEK - GODOT GALÉRIA - program ajánló - esemény budapest - kulturális hír - kortárs magyar irodalom - sajtó - kortárs magyar képzőművészet - kiállítás

A Múlt és Jövő hírlevele az Auschwitz-tekercs ügyében

Kedves barátaink, olvasóink! 

Nemrégiben jelentettük meg s hirdettük meg ezen a bizony szamizdat rádiuszú kis fórumon Zalman Gradowski Auschwitz-tekercs, A pokol szívében című – nem könyvét, hanem az írása és megtalálása körülményeire is tekintettel – evangéliumát. Kiadványunkhoz Heller Ágnes írt ajánló – olvasásra, elsajátításra biztató – sorokat, amelyek mind a könyv tartalma szempontjából, mind az ajánlás írója oldaláról nem tekinthetők hagyományos reklámszövegnek.

Mint az alább bemutatott dokumentumból is kitetszik, sem az állam, sem más szervezet (beleértve manifeszt zsidó szervezeteket) által nem támogatott könyv formájában alakoskodó evangéliumnak a természetes közönséghez eljuttatása érdekében a legilletékesebbhez fordultunk. Ahonnan a felelős, elemző értékelést meg is kaptuk, amit itt osztunk meg veletek. Egyrészt történelmi felelősségünk okán – hiszen az is történelem, hogyan, milyen ún. narratívák mentén jegecesedik ki az ún. „kollektív emlékezet”. Amely a mi időnkben, a mi munkánk révén zajlik, s ami hamarosan szintén történelemmé hűl ki. Ennek fontos hírvivője, s majd egyszer: nyoma az itt keletkezett dokumentum.

HANGOSKÖNYV ÚJDONSÁGOK

Márai Sándor

A gyertyák csonkig égnek

Epres Attila előadásában

Márai Sándor könyve voltaképp nem magáról a szerelemről és nem is a féltékenységről szól. Sokkal több forog kockán: a valódi emberi szeretet, mint a létezés attribútuma. A szerző minden gondolatának az origója az emberi tartás, erkölcs, maga az emberség – és minden más csak okozat, ami abból az örök igazságból indul ki, miszerint különbözünk egymástól, és képesek vagyunk magunktól is elkülönbözni akkor, amikor a hozzánk közel állók formálnak olyanná, amilyenek vagyunk, amilyenekké leszünk, mielőtt létünk szimbolikus gyertyája csonkig égne.


A dolgok ezen a napon végre szólani kezdettek hozzám, valami történt, az élet megszólalt. S ilyenkor nagyon kell figyelni, gondolom. Mert az élet különös jelbeszéde mindennel szól hozzánk ilyen napokon, minden figyelmeztet, minden jel és ábra, csak meg kell érteni. A dolgok egy napon megérnek és válaszolnak.

Sokan Márai legérettebb művének tarják. A regény középpontjában a barátság, hűség és árulás nagy kérdései állnak. De nem pusztán egyes emberi sorsokról van itt szó, hanem egy másik, talán még nagyobb tragédiáról, arról, hogy a régi rend, társadalom széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.

Ajánljuk még

Márai Sándor
Hallgatni akartam
Rátóti Zoltán előadásában
2990 Ft helyett 2542 Ft

„Hallgatni akartam. De aztán megszólított az idő, és megtudtam, hogy nem lehet hallgatni. Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel a tíz évben, amelynek kezdetét az osztrák függetlenség megszűntének, az Anschluss-nak napja jelenti.”

Márai Sándor
Füves könyv
Bálint András, Kulka János, Mácsai Pál és Rátóti Zoltán előadásában
2990 Ft helyett 2542 Ft

E könyv írója nem tanítani akar, hanem tanulni, A könyvekből akar tanulni, melyeket előtte írtak a bölcsek és a beavatottak, az emberek életéből akar tanulni, az élet jeleiből, a betűből, az emberi szívből, a füvekből és az égi jelekből egyszerre. Mert mindez együtt alakítja az emberi sorsot.

Szabó Magda
Kakasszó
Molnár Piroska előadásában
2990 Ft helyett 2542 Ft

Szabó Magda Alvók futása című, első elbeszéléskötetében, melyből hangoskönyvünk történeteit válogattuk, megrendítően ismerős és egyben ismeretlen világ tárul elénk. A novellák művészi színvonaluk szerint a legjobb Szabó Magda regényekével egyenrangúak és egyben szép példái az író sokoldalú tehetségének is. Tartalom: Csé, Domb utca, Nenő, Kakasszó

Kormos István

Vackor az első bében

Hernádi Judit előadásában
1990 Ft helyett 1692 Ft

A Kökörcsin utca végén áll egy híres iskola, óvodáskorból kinővén ment piszén piszénk oda. ELSŐ BÉBE ment az apró,oda ám az a csöpp boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó. Rikogatva akkor iskolás lett Vackor.

A Múlt és Jelen Alapítvány hírlevele: Két évszázad magyar-zsidó költészete. Könyv, vers, irodalom, költészet, antológia, kötet, üzenet, hír, gyűjtemény

magyar-zsido-kolteszet.jpgKét évszázad magyar-zsidó költészete I.

Szerkesztette: Kőbányai János

A magyar-zsidó irodalom fogalma: több nemzedék elkeseredett vitáitól földúlt csatatér. Magától értetődő természetességgel mutatjuk fel az „Észak-fok, titok, idegenség” eredőit, aminek termékeny „honfoglalása” nélkül a modern magyar irodalom elképzelhetetlen.
8 400,00 Ft

 Kedves barátaink!

A MésJ fennállásának legnagyobb vállalkozása hagyta el a mai nap a nyomdát. Mint ez nemegyszer előfordult, a bemutató megszervezésére már nem futotta az erőnkből. Persze most, hogy a kezünkben tarthatjuk több éves munkánk eredményét, nekilátunk, hogy előkészítsük az ünnepélyes fogadtatást, mind Budapesten, mind Jeruzsálemben. Azonban addig is miért tartanánk vissza  a remélhetőleg minél nagyobb számú érdeklődőt, hogy osztozzanak örömünkben? A posztumusz találkozásban a magyar zsidó költészet nagyjaival?

Szerintünk ez az összeállítás a magyar zsidó jelenlét legsokoldalúbb és egyúttal legreprezentatívabb lenyomata. Ez a meggyőződés hajtott minket a többéves kutatómunkánk során. Ezért azt gondoljuk, hogy ezzel a könyvvel közvetlen közelségben kell élnie mindenkinek, akit érdekel a magyar zsidó kultúra, s még szélesebb értelemben, a magyar zsidók története. Ott kell tartania a munkaasztalán vagy az éjjeliszekrényén, hogy bármikor fölidézhesse ezt a tragikumában is nagy, gazdag történetet. Ugyanis kötetünk nemcsak esztétikai, hanem történelmi összefoglalás is. Nem egy regény vagy tudományos monográfia, amit a magyar zsidókról írtak, hanem az az elbeszélés, amelyet a magyar zsidók – „kollektívan” –  magukról írtak.

Ennél azonosabb év végi ajándékot s a vele járó szellemi feltöltődést el sem tudunk képzelni – egy nem akármilyen esztendő után, a következőre erőt merítve.

Célszerű lenne, ha ezt a súlyában (s nem tagadjuk: árában is) nagyszabású antológiát minél nagyobb számban a kiadónktól válthatnák magukhoz.

Mégpedig azért, mert:

  1. A könyvkereskedői árrésekből nálunk maradt összeg a kiadót s vállalkozásunk következő kötetének a mihamarabbi megjelentetését segíti elő.
  2. Mert a könyvből annak, aki ezt külön kéri, 2000 Ft. engedményt adunk.
  3. Aki az ajánlott, sztereóhatást nyújtó irodalomtörténeti könyveket is szeretné megvenni, azoknak e könyvekből 30 %-os kedvezményt adunk.
  4. Ha már a szerkesztőségünkben van, alaposan körülnézhet a kínálatunkban (egy új olvasónak minden könyv új), s ha már elfáradt hozzánk, minden könyvünkből  20 % kedvezményt nyújtunk.

Izraeli olvasóinknak itt üzenjük: a levelezes@multesjovo.hu címen jelentsék be igényüket új könyvünkre, ha el tudnak jönni a jeruzsálemi Héber Egyetemen tartandó bemutatóra, amelynek időpontját később közöljük.
 
A fontos munka utáni jól eső érzést megosztva veletek üdvözöl benneteket
a Múlt és Jövő közössége
 

Ha csak távolról és csak hangban is, de az idén is ott leszek a monstre költészeti rendezvényen, amely szeptember 29-én 15 órától kezdődik a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) és másnap hajnalig tart. Az előzetesen megkapott műsorrend szerint éjfél után elsőként kerülök sorra. (A rendezvény estéjén majd itt is elérhetővé teszem kellemes orrhangom.)

Íme, a véglegesnek ígérkező lista: 

Áldozó Krisztián Aldó, Angyal Gyula, Aphonia, Babiczky Tibor, Bajtai András, Balázs Imre József, Balla D. Károly (hang), Balogh Attila (youtube), BARDO, Beáta Pozitiva, Berka Attila, Bíró József, Bittner Dóra, Bori Viktor, Borsik Miklós, Can Togay, Csehy Zoltán, Csepregi János , Csobánka Zsuzsa, Darvas Kristóf, Deák Botond, Dóra Attila, Dukay Nagy Ádám, Egressy Zoltán, Erdős Virág, Falcsik Mari, Faragó Kálmán, Fehér Renátó, Filip Tamás, G. István László, Garaczi László, Géczi János, Gerevich András, Györe Balázs, Halasi Zoltán, Hartay Csaba, Hegedűs János, Hong Nhung Nguyen, Horváth Kristóf, Ijjas Tamás, Kabai Lóránt, Kalász Márton, Kalász Orsolya, Kamondy Imre és barátai, Kántás Balázs, Kántor Péter, Kapecz Zsuzsa, Kele Fodor Ákos, Kemény István, Kemény Lili, Kerber Balázs, Kiss Benedek, Kiss Irén, Kiss Judit Ágnes, Kollár Klemencz László, Kozma György, Kőrössi P. József, Kövér András, Krusovszky Dénes, Kukorelly Endre, Ladik Katalin, Lantos László Triceps, Lator László, Lázár Balázs, Magyari Andrea, Márkos Albert, Mavrák Katalin Hugee, MC Zeek, Mesterházi Mónika, Molnár Péter, Murányi Zita, Müller Péter Sziámi, Nagy Márta Júlia, Nemes Z. Márió, Németh Péter Mikola, Nyilas Attila, Nyírfalvi Károly, Oravecz Péter + Szandtner Anna és Berki Szofi, Payer Imre, Peer Krisztián, Petőcz András, Rácz Péter, Rapai Ágnes, Reet Klettenberg, Roger Aquiles Lagniel Salas, Rónai-Balázs Zoltán, Sajó László, Schein Gábor, Simon Márton, Sirokai Mátyás, Somogyi Aranka, Svetla Kjoseva, Szabó Márton, Szálinger Balázs, Szántó T. Gábor, Székelyhidi Zsolt, Szijj Ferenc, Szirtes Edina Mókus, Szkárosi Endre, Szűgyi Zoltán, Tábor Ádám, Takáts Eszter, Tamás Gábor Indiana, Tamás Zsuzsa, TG, Tokai András, Tolvaj Zoltán, Tomaji Attila, Tomaso Kemény, Toroczkay András, Tóth Kinga, Tóth Krisztina, Turczi István, Ughy Szabina, Ujj Zsuzsi, Váradi Péter, Vázsonyi János, Villányi László, Vörös István, Weiner Sennyey Tibor, Závada Péter, Zsille Gábor + Bárdos Deák Ágnes, Gyukics Gábor és Nagy Gabriella

A rendezvény plakátja:

Szerző: BDK

Szólj hozzá!

Címkék: hír plakát

Virtuális élőlánc József Attila szobra körül

Frissítés: webakcióm sikeres volt: alig egy hónappal a meghirdetése után oldalaim már vezető pozíciót foglaltak el a Google találati listáin az adott kulcsszavakkal. Három hónap múltán pedig gyakorlatilag elfoglalták a keresőtalálatok TOP10-es mezőnyét. || frissítés 2017: az első három kulcsszóval mai napig oldalaim sorakoznak a találati rangsor élén.

Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth tér teljes átalakítására vonatkozó határozati javaslatot nyújtottak be. Elképzelésük törvényerőre emelkedése esetén vissza kellene állítani “a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapotát” – ez többek között az ott található közismert és közkedvelt József Attila-szobor eltávolítását is jelentené.

A magam módján ezúton internetes akció keretében indítom el tiltakozásomat az ellen, hogy a több mint 30 esztendeje „a rakodópart alsó kövén” békésen üldögélő kedves költőmet valamely idióta politikai felforgatótevékenység keretében méltó helyéről elmozdítsák.

December 3-áig teljes intenzitással folytatandó tiltakozó akciómnak azzal kívánok nyomatékot szerezni, hogy a Google keresőben publikációimmal elfoglalom a bizonyos keresőkérdésekre adódó találati listákat. Tervem: elérni azt, hogy javarészt e tiltakozás szövegei jelenjenek meg a következő keresőkifejezésekre:

  • virtuális élőlánc
  • élőlánc József Attila szobra körül
  • Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen
  • József Attila szobra

Akciómhoz bárki csatlakozhat, tiltakozásom szövegét és emblémáját szabadon terjesztheti, népszerűsítheti, megoszthatja vagy újraközölheti – roppant fontos, hogy mindez a forrásul szolgáló oldalamra mutató link megadásával történjék (ha mód van szöveges link elhelyezésére, az a fentebb megadott keresőkifejezések valamelyike legyen!). Örömmel fogadok továbbá minden híradást, említést, akár csak egy puszta linket is.

Más oldalakon:

Orfeusz ha alászállna

2011.09.24. 20:25

A 100 ezer költő a változásért c. rendezvény keretében szeptember 24-én a budapesti Műcsarnok közönsége előtt hangzik el (saját hangomon), a tervek szerint 20.25 és 20.30 között, az alábbi versem:

Balla D. Károly

Orfeusz ha alászállna

 

Az áhítatnak nincsen éle,
a holt kezében nincsen kés,
és nem kérdezik tőle, fél-e,
ha gúzsba fogja száz kötés.

Az angyaloknak nincsen szárnya
és földre hullik mindegyik
– és Orfeusz ha alászállna,
már nincsen benne semmi hit.

Az oltalomban nincsen érdem,
a végveszély elandalít,
s a szirmát táró szép szemérem
magára nyitja bájait.

És utcasarkon sem kapsz csókot
és tűzben sem fog már a láng
– és Orfeusz hiába bókol,
már felköpi az alvilág.

 Saját hangomon: Balla D. Károly: Orfeusz ha alászállna

Szerző: BDK

Szólj hozzá!

Címkék: vers hír hang