Balla D. Károly

Parányok tánca

parányok tánca ez, a kis rettenőké
akik belakják a szűkös üregeket
megtelepszenek a téglák közötti résben
elszaporodnak a gerendák eresztékeiben
ott vannak mindenütt, ahol hiány támad
befészkelnek a beton buborékaiba
a fémek kristályai közé
elektronhéjak alá
mozdulataik adják ezt az állandó neszt
csak akkor hallod, ha nem figyelsz oda
ha valami egészen mást csinálsz
mert amint fülelni kezdesz
elhallgatnak a kis rettenők
abbahagyják a táncot, behúzódnak odújukba
és végtelen türelemmel várják
hogy ne figyelj rájuk
hogy ne akard meghallani őket –
és akkor újra előmerészkednek
előbb csak óvatosan tesznek
néhány mozdulatot
majd egyre jobban belemelegednek
mígnem féktelenül ropni kezdik
...

Balla D. Károly

Erős halálon

a múlás émelygése fogja tested
elindult már a büntető feléd
a lelked, mint a tépett hajnal, feslett
és érzed már a kárhozat szelét

vajon idáig várnod mért is kellett
a baljós jelzés mért nem volt elég
mikor a vétkek enyhülése helyett
forró hitedbe mart a hűvös jég

azóta messze szállt a szép alázat
s a fákra roskadt minden alkonyat
csak csúszó férgek lakják már a házat
ahol utolszor voltál önmagad

ahol utolszor érintett az Isten
s levette rólad súlyos gyámkezét
– azóta émely fog és kínod nincsen:
erős halálon tart a gyönge lét

 

 

Balla D. Károly

Merengtél őszön

merengtél őszön, elmúláson épp elégszer
miközben készült már a hegy mögött a fagy
és alkuvásba hányszor vitt a könnyű kényszer
hiába hitted, fennkölt elvek híve vagy

és  újra itt az ünnepélyes színű évszak
de eltűnődni fényén nincsen már időd
mert ölni inkább tudnál most, a nyers erőszak
erélye győzne meg a törvények előtt

ám nincs, kit ölj, hiába vársz az áldozatra
kihalt a táj, üres a baljós nagyvilág
egy költőt látsz csupán, a friss sarat dagasztja
– őszön mereng, s a mélybe húzza le az ág

Megjelent: Eső, 2011/3

Balla D. Károly

Szomorvidám

 

Tesz még egy kört a foszló értelem,
nyomában ott a délibábos pára,
megül, mint köd a hűvös réteken,
de fel is száll majd mindjárt, nemsokára.

Szomorkás sóhaj ring a fák fölött,
akárha holtak gyönge lelke volna,
és mint madár, ki délre költözött,
hiányt lebeg az üdvök tiszta gyolcsa.

Ma nincsen köztünk az, ki kárhozott,
javul a fenti úr statisztikája,
s a rög, amit a búcsúzó fogott,
vidáman koppan rá a festett fára.

Eső c. folyóirat, új szám (2011/3)

Balla D. Károly

Játszott értelem

 

Arányait ha mindig meghagyod,
fel nem borul a játszott értelem,
de nyomban gyönge térdeire rogy,
ha többre tör és vágya féktelen,

ha távlatai túlontúl nagyok,
és visszahajlik már a széleken.
Nem épül így a fokra minden fok
és nem hasíthat metsző éle sem,

a völgy fölött a csúcsa nem ragyog:
a mélybe tér meg olcsón, csendesen,
és elfelejti, volt-e ősi ok
gőgösnek lenni torz magaslesen.

Arányait ha rendre meghagyod,
jámbor lehet, akár a végtelen;
ám ön-türelmed folyton s egyre fogy
– és ostobává tesz a félelem.
 

Versem az Opus 13. számában. „Az idei év negyedik Opusa a Kormányeltörésben elnevezésű rovattal indít, mely a negyven évvel ezelőtt íródott Domonkos István azonos című verséről kapta a nevét. A blokk egyetlen kikötése, hogy egy fontos Domonkos-idézet újraírására épüljön: „nem gondolni kollektív, /nem gondolni privát”. A citátum sorai természetesen szabadon variálhatóak voltak, így a fejezet H. Nagy Péter bevezetőszövege után Ladik Katalin esszéjét, Balla D. Károly, Barak László, Kemenes Génfi László, Németh Zoltán, Papp Tibor, Szászi Zoltán és Telmah Cima verseit tartalmazza.” (forrás)
 

Balla D. Károly

Vándorló egyetlen

botom ha lenne csak vándorló egyetlen
mehetnék világgá plakáttal hátamon
mehetnék ...