Nagyon korai versem abból a korszakból, amikor csak úgy játszásiból pengettem fűzfasípomat. Kötetbe, ha jól emlékszem, nem került.

A JEGENYE
 


Eső
 veri, a
 szél tépi, a
 nap égeti. Hűvös
folyón játszanak a
 könnyű vérű sirályok.
  Vágyakozva nézi röptük,
 les utánuk. Nyújtózkodik
 karcsú testük felé aszott
 ágaival. Szomorú szerelmes
 leveleket ereget lombjából
 a levegő kacér táncosainak
 felörvénylő nyomába. Ha egy
 sirály megszánná: fürösztené
 az eső, törölné a szél, a nap
 cserzett kérgét megszárítaná.
 De a sirályok csak játszanak
 vele, nem pihen meg egyik
  sem nála,
csak egy
 százéves
 varjú az
egyetlen
 társa.
 Eső veri.
 Szél tépi.
 Nap égeti.
 Ha arra jársz, simíts meg törzsét tenyereddel.


 

 talán 1974 körül

Nemzeti eső, liberális szél

2011.11.19. 19:56

Balla D. Károly

Amit kiharapsz
 

csak amit kiharapsz
ami hiányzik az egészből
a többit elmossa a nemzeti eső
elfújja a liberális szél
tűz eszményi martaléka lesz
anyagias fagy gyötri halálra
vagy csupán köznapian elenyészik

csak amit kiharapsz
amibe fogad belevásik
a többire hitetlenek teszik rá kezüket
a többibe beleülnek a buzgó hívek
a többit csonkig lerágja
a „csak nekünk”-demokrácia
a többiből kikelnek
kis diktatúrák mohó lárvái

csak amit kiharapsz
amitől nyelved megég
a többit elragadja a kapzsi halál
elkéri a sarkon kolduló élet
stricik szeretik el
ringyók édesgetik ágyukba
bérbe veszi az önhitt múlt
becsapja a nevesincs jövő

csak amit kiharapsz
ami ajkadat véresre marja
a többire igényt tart valaki
hogy magához csatolja
hogy bejelentse

mindig is övé volt
„apáink jussa”
és jogot formál tudákosan

csak amit kiharapsz
amit elértél fuldokolva
a többi elvegyül
oldódik öntudatlanul
átlátszóvá bontja a céltalanság
vagy csomókba verődik sötéten
és fekete iszappá gennyedve
töri magát a Magasztos felé

csak amit kiharapsz
- de nem a torkodon akadó falat
hanem a hiány
amit a folytonosságon okoztál
az a harapásnyi nincs
amit az egészből kimentettél
csak az a tied

Kék zuhogás

2011.11.15. 13:54

1986-os vers. Párszor rá osztottam a „húzós vers” szerepét akkor, amikor már a szocialista tematikát nem vették véresen komolyan a Kárpáti Kiadóban, s nem feltétlenül várták el, hogy forradalmi vagy békeverssel kezdődjön egy kötet vagy összeállítás, de a pozitív jövőbe tekintést még igencsak kívánatosnak tartották. Hogy ez a vers nem is annyira pozitív, az kevésbé tűnt fel, lendülete és jövő-intonációja elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy antológiaközlésekben és kötetben verseim élére kerüljön. Ezzel kezdődik 1990-ben megjelent (de kéziratként 1988-ban leadott) könyvem, a Sorsomhoz szegezve is. Ennek érdekessége, hogy gyakorlatilag utolsó olyan könyvem, amely tőlem független kárpátaljai kiadónál jelent meg. A következő húsz évben itthoni kiadóra nem bíztam kéziratot (hacsak nem én magam voltam ez a kiadó). Ez most azért érdekes, mert két évtized után újra szóba álltam a Kárpáti Kiadóval... De lássuk a 86-os opuszt.

Balla D. Károly

Kék zuhogás

 

A lassú évek múltán féktelen
iramban hull alá a kék jelen
és hull és hull és beborít
dőlt kalászból hull a hit
mely mégis éltet ad és születést
és kódolt éltet felbarázdált
föld-agyakba belevés

hát hullj, idő, mozgás-szabottan
érezlek ősszel, gesztenye ha koppan
vagy ha bőszen serken kinn a kikerics
és áthatsz minden éjjel, ha semmi sincs
mi vágyat olt e dús tavaszban

hát hullj, idő, zuhanj reám
boríts el kékkel éj-ruhám
adj rám talárt és bölcs palástot
és én, ki eddig vásott
kölked voltam, láthatom
nemes teherrel vállamon
hogy mit jelent a kék jelen
ha rámhull súlyos éjjelen
mert éltem ez, és buzgón, zuhogón
hullik át az ezredfordulón.

Mint ősapánk

2011.11.08. 19:08

Az elfelejtett versekből...

Balla D. Károly 

A kétkedő halál

 

A gyermek mindig többre képes,
mert több benne a kétkedő halál;
ha sír, a könnye egyre véres,
s bitók veretnek ott, hol lábra áll.

A gyermek mindig másra képes;
az istenekhez néha fölgagyog –
nevet anyján, hogy erényes,
hogy ostobák a jótevő nagyok.

A gyermek folyton s egyre éhes;
enyészet nyílik apró karmain.
A homloka – az mindig fényes;
és gyilkot rejt, mint ősapánk: Káin.

 

Az idő végtelenje

2011.10.31. 09:17

Balla D Károly

Maradhat távol


Maradhat távol     jöhet közelembe
mintha kezében     holt fióka lenne

Tehet kedvemre     vagy szembe is szállhat
nincsen már bennem     szemernyi alázat

El is oldozhat     vagy köthet magához
mint aki bárányt     isteneknek áldoz

Megszülhet újra     vagy halálba küldhet
arcomra konok     lázrózsák kiültek

Kriptába zárhat     hagyhat temetetlen
nyűvek teremnek     májamban menten

Pokolra küldhet     vagy emelhet mennybe
eltöröl végül     az idő végtelenje

 
 

A rossz derék erénye

2011.09.28. 09:52

Félig-meddig elfelejtett versem: egyetlen folyóiratközlést ért meg másfél évtizede (irodalmi szempontból nem túl frekventált helyen), kötetekbe nem vettem fel. Most egy új, átfogó összeállítást készítek, és arra jutottam, hogy helye lenne benne. (Érdekelne a véleményetek...)

Balla D. Károly

Anyaföld

 

Hát újra itthon! Csókra hívnék szent humuszt,
de Isten nincsen, földemet hogy megemelje,
s nem hajlik már gerincem; kínom Tantaloszt
idézi: bár nem öltem gyermeket remegve,
de szomjam mégis hajt a földanya iránt.
Ölelnék földet, ám a rossz derék erénye
nem enged le az édes magvak lakta mélybe –
egy csont, egy apró mészdarab, mi visszaránt.
Borulnék földre, ám csak talpam az, ami
a szent humuszhoz érhet. Hallom is alélva,
amint csak gyermek tudja anyját hallani:
„E földben milljom féreg, nyű és lárva él ma!”
Telt pondrók földje lenne, mit a szám kívánt?
Hol magvak vertek dús csirát, ma nyílt fekély egy
haláltanyán? És ha óhajom elérne
humuszt, kukacfi kérdené: hát mondd, mi bánt?

Szerző: BDK

2 komment

Címkék: vers elfelejtett versek