Az auschwitzi könyvelő

2016.06.13. 13:50

Könyv - Ünnepi könyvhét - Könyvújdonságok. Program: dedikálás, könyvbemutató.

Az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor a második világháború alatt a legnagyobb náci megsemmisítő tábor volt, három fő táborbázisból és 40-50 kisebb táborból állt. Nevét a közeli Oświęcim lengyel város német nevéről kapta, amely Krakkótól kb. 60 kilométerre nyugatra helyezkedik el Dél-Lengyelországban. A várost Lengyelország német megszállása nyomán 1939. november 1-jétől a német birodalomhoz csatolták, 1940-től a nemzetiszocialista Németország számos koncentrációs tábort és egy megsemmisítő tábort épített a környéken. Ezek a táborok a holokauszt előkészítésének fontos elemei voltak, körülbelül 1,1 millió embert öltek meg itt, akiknek körülbelül 90%-a zsidó volt (közte közel 400 ezer magyar zsidó). A kivégzett zsidóknak körülbelül az egyhatoda ebben a táborban vesztette életét. Továbbá érkezett még megközelítőleg 150 000 lengyel, 23 000 ezer cigány, 15 000 ezer szovjet fogoly, 400 Jehova tanúja, és több tízezer eltérő nemzetiségű ember, akiknek nagy része meghalt a kivégzések, orvosi kísérletek, kényszermunka, éhínség vagy betegségek során. | A magyar holokauszt példátlanul rövid idő alatt zajlott le. 55 nap alatt (1944. május 15.-július 8. között) 437 402 magyar zsidót deportáltak, 95 százalékukat Auschwitzba. Az itt megölt zsidók nagy része (360-390 ezer ember) Magyarországról érkezett.

Czank Lívia: Igen!

A Corvina Kiadó tisztelettel meghívja Önt

Dr. Sándor Zsuzsa

Az auschwitzi könyvelő

Oskar Gröning pere

című könyvének bemutatójára.


Időpont: 2016. június 13. hétfő, 17:00


Helyszín: Újlipótvárosi Klub Galéria
Cím: 1136, Budapest, Tátra u. 20/b

A beszélgetésen részt vesz Dr. Bárándy Péter ügyvéd, Dr. Sándor Zsuzsa író, ügyész, bíró, a könyv szerzője, Gál J. Zoltán újságíró és Hevesi Judit, a könyv szerkesztője.

Dr. Sándor Zsuzsa: Az auschwitzi könyvelő

Oskar Gröning pere

Németország, a 80-as évek közepén. Egy bélyeggyűjtő klubban egy férfi a holokauszttagadás üldözése ellen érvel, Auschwitz-hazugságot emleget, a koncentrációs táborokat zsidó kitalációnak véli. Oskar Gröning, az egykori auschwitzi könyvelő nem hagyja annyiban. A hallottak talán igazságérzetét sértik, talán valamiféle moralitás kerekedik benne felül, amikor megtöri saját hallgatását és levelet ír az illetőnek: „Én ott voltam. Mindent láttam.” Írását elküldte barátainak, ismerőseinek, rokonainak is. Két fia soha többé nem állt vele szóba.
Oskar Gröning beszélni kezdett. Majd felelősségre vonták és 2015-ben bűnösnek találták 300 000 magyar áldozat meggyilkolásában való bűnsegélyben. Sándor Zsuzsa riportkönyve pontosan követi a pert, tényszerűen ismerteti a bizonyítékokat, leírja a tanúvallomásokat, sőt, helyszíni tudósítását túlélőkkel készített interjúkkal is kiegészíti. Az auschwitzi könyvelőt olvasva elemien érezzük annak a kérdésnek a súlyát, hogy pontosan mit is jelent a szó: igazságszolgáltatás.

Terjedelem: 204 oldal
Méret: 130 x 197 mm
Kötés: Füles kartonált
Ár: 2990 Ft
ISBN: 978 963 13 6367 8

HANGOSKÖNYV ÚJDONSÁGOK

Márai Sándor

A gyertyák csonkig égnek

Epres Attila előadásában

Márai Sándor könyve voltaképp nem magáról a szerelemről és nem is a féltékenységről szól. Sokkal több forog kockán: a valódi emberi szeretet, mint a létezés attribútuma. A szerző minden gondolatának az origója az emberi tartás, erkölcs, maga az emberség – és minden más csak okozat, ami abból az örök igazságból indul ki, miszerint különbözünk egymástól, és képesek vagyunk magunktól is elkülönbözni akkor, amikor a hozzánk közel állók formálnak olyanná, amilyenek vagyunk, amilyenekké leszünk, mielőtt létünk szimbolikus gyertyája csonkig égne.


A dolgok ezen a napon végre szólani kezdettek hozzám, valami történt, az élet megszólalt. S ilyenkor nagyon kell figyelni, gondolom. Mert az élet különös jelbeszéde mindennel szól hozzánk ilyen napokon, minden figyelmeztet, minden jel és ábra, csak meg kell érteni. A dolgok egy napon megérnek és válaszolnak.

Sokan Márai legérettebb művének tarják. A regény középpontjában a barátság, hűség és árulás nagy kérdései állnak. De nem pusztán egyes emberi sorsokról van itt szó, hanem egy másik, talán még nagyobb tragédiáról, arról, hogy a régi rend, társadalom széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.

Ajánljuk még

Márai Sándor
Hallgatni akartam
Rátóti Zoltán előadásában
2990 Ft helyett 2542 Ft

„Hallgatni akartam. De aztán megszólított az idő, és megtudtam, hogy nem lehet hallgatni. Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel a tíz évben, amelynek kezdetét az osztrák függetlenség megszűntének, az Anschluss-nak napja jelenti.”

Márai Sándor
Füves könyv
Bálint András, Kulka János, Mácsai Pál és Rátóti Zoltán előadásában
2990 Ft helyett 2542 Ft

E könyv írója nem tanítani akar, hanem tanulni, A könyvekből akar tanulni, melyeket előtte írtak a bölcsek és a beavatottak, az emberek életéből akar tanulni, az élet jeleiből, a betűből, az emberi szívből, a füvekből és az égi jelekből egyszerre. Mert mindez együtt alakítja az emberi sorsot.

Szabó Magda
Kakasszó
Molnár Piroska előadásában
2990 Ft helyett 2542 Ft

Szabó Magda Alvók futása című, első elbeszéléskötetében, melyből hangoskönyvünk történeteit válogattuk, megrendítően ismerős és egyben ismeretlen világ tárul elénk. A novellák művészi színvonaluk szerint a legjobb Szabó Magda regényekével egyenrangúak és egyben szép példái az író sokoldalú tehetségének is. Tartalom: Csé, Domb utca, Nenő, Kakasszó

Kormos István

Vackor az első bében

Hernádi Judit előadásában
1990 Ft helyett 1692 Ft

A Kökörcsin utca végén áll egy híres iskola, óvodáskorból kinővén ment piszén piszénk oda. ELSŐ BÉBE ment az apró,oda ám az a csöpp boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó. Rikogatva akkor iskolás lett Vackor.

Ünnepi Könyvhét 2016

2016.06.09. 17:57

Új könyvek - a Corvina és a magvető újdonságai - 87. Ünnepi könyvhét, 2016

A Magvető könyvheti újdonságai



Bán Zsófia: Turul és dínó

Jelenetek a képek életéből

Bán Zsófia: Turul és dínó „Csak addig hátrálhatunk, ameddig lehet – de addig muszáj.”

Bán Zsófia esszéiben a képeknek a kulturális emlékezetben betöltött szerepét vizsgálja: miként villantják fel múltunk és jelenünk elviselhetetlen, vállalhatatlan „sötét foltjait”, miközben önértékük elvitathatatlan. Ami nincs jelen az emlékezetben, amiről az legszívesebben újra meg újra megfeledkezne: a hiány itt a főszereplő, képekben elbeszélve. Filmek, fotók, képzőművészet és irodalom a témája mindegyik szövegnek, és persze bennük a 20. és a 21. század nagy botrányai.

Megjelenés: 2016. június
Oldalszám: 280 oldal
Méret: 140 x 215 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Ár: 3490 Ft
ISBN: 978 963 14 3284 8


Bencsik Orsolya: Több élet

„a boldogság ott kezdődik, ha valakinek az egész testében méz van”

Bencsik Orsolya: Több élet Bencsik Orsolya új könyve lenyűgöző látomás: szétírt lányregény és megrázó családelbeszélés egyszerre. Egy olyan világ tárul elénk, amelyben megejtő szépséggel válnak elbeszélhetővé a sertéstenyésztés mindennapjai, a generációs konfliktusok vagy épp a párkeresés nehézségei. Egy összetéveszthetetlenül fanyar hang szólal meg itt: de vajon elbeszélhetjük-e felmenőink helyett a családunk történetét? Bencsik Orsolya könyvében mindenből több van: több irodalom, több együttérzés, több szatíra – több élet.

Megjelenés: 2016. június
Oldalszám: 160 oldal
Méret: 312 x 177 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Ár: 2990 Ft
ISBN: 978 963 14 3390 6


Darvasi László: Taligás

A szenvedély és a szorongás regénye

Darvasi László: Taligás Bécs, 1728. Egy Taligás nevű ember járja Európa országútjait, és éppen a Gnómok házához érkezik. Nem lehet tudni, honnan jött, merre tart, csak azt, hogy úton van: szavakkal és könyvekkel kereskedik, szaval és fél. Bécsben Wolzbein titkos tanácsostól rejtélyes küldetést kap: egy süketnémának tűnő fiút kell magával vinnie Szeged feszültségekkel terhes városába. A hosszú úton elkíséri őt Barbara Strozzi, az üvegbe zárt gnóm is. Taligás maga sem tudja küldetése célját. Szegeden régi ismerősök várják őket: egy sánta gyertyaöntő, az ő mindig táncos lánya, valamint Róth, a kiismerhetetlen püspöki titkár, aki nagyszabású tervet igyekszik megvalósítani, miközben a város is készülődik. Vajon láthatja-e még Taligás bécsi szerelmét, Paulinát?
Darvasi László legújabb regénye A könnymutatványosok legendája és a Virágzabálók testvérdarabja. A Taligás krimibe illő nyomozás a szegedi boszorkányperekről, ugyanakkor mágikus realista utazás az emberi lélek kiismerhetetlen tájain. Megrázó és megejtő látomás a szorongásról és a szenvedélyről.

Megjelenés: 2016. június
Oldalszám: 336 oldal
Méret: 140 x 215 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Ár: 3490 Ft
ISBN: 978 963 14 3391 3

 

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló

„Pedig attól tartok, baj van, és most meg fogom tudni, hogy mekkora.”

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló „Rák, ez a jó kezdőszó” – vezeti be az olvasót Esterházy Péter naplója első lapján új életébe. Majd a mondat teremtette csöndben beszélni kezd: ismerjük és nem ismerjük ezt a hangot, mely hol távolról szól, hol közelről, játszik, fürkész, olvas, imádkozik, és néha szinte énekel annak a másiknak, aki ott benn fészkel. Aztán meg-megsötétedik, és kedvetlenül elhallgat. Napokra. Mit lehet tenni, ha a test, amely addig mindenestül a munkát szolgálta, egyszerre az írás ellen fordul? Hogyan rögzíti napjait az író, akinek minden műve valóság és költészet szétszálazhatatlanságára épül? Mi történik az „ontológiai derűvel”, amikor a halálos betegség mindennapi gyakorlattá válik? Megírható-e szerelemként a hasnyálmirigyrák? Nem egyszerű történet.

Megjelenés: 2016. június
Oldalszám: 240 oldal
Méret: 140 x 215 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Ár: 3490 Ft
ISBN: 978 963 14 3413 2