Megjelent Kun Árpád és Szilasi László új kötete

Kun Árpád: Megint hazavárunk

A Boldog Észak szerzőjének új regénye

2006 októberében egy négytagú család útra kel, hogy egy rozoga Suzukin átszelje Európát: elhagyja Magyarországot, és otthont találjon a „boldog északon”.
Kun Árpád új regényének főszereplő elbeszélőjét rafinált módon Kun Árpádnak hívják. Mégsem életrajzot, hanem igazi szépirodalmat tart a kezében az olvasó. Bár a regény lapjain megelevenedik a soproni gyerekkor, a 2000-es évek magyar közege, az emigráció mindennapjai, a Megint hazavárunk nem csupán egy páneurópai bédekker. Inkább egy magával ragadó, letehetetlen útikönyv arról, hogy hogyan tudunk függetlenné válni őseink mintájától úgy, hogy mégis szeretjük őket, arról, hogy hogyan tudjuk magunkat megtalálni a mindennapi teendőinkben: arról, hogy hogyan tudunk felnőni.
A szerző előző regényéhez, a Boldog Északhoz hasonlóan ezt a könyvet is egyfajta hit hatja át: a bizalom abban, hogy az ember szabad akarata megnyilvánulhat abban is, hogy jó és javít.
„Hogy én mennyire vagyok boldog vagy boldogtalan, arra egy nagyon bonyolult választ fogok adni a készülő könyvemben”, ígérte a szerző egy interjúban. A bonyolult, gyönyörű válasz elkészült.

Részlet a regényből

Bal felől megnyílt a fasor. Életem egyik fontos elágazásához közeledtem.
A vizsgabiztos korábban arra utasított, hogy „a legelső lehetőségnél” kanyarodjam balra. Húszméternyi tétovázás után kitettem az indexet. Hármasból kettesbe váltottam, lepillantva a sebességváltóval ügyködő jobb kezemre. A fejfordítással egy időben rájöttem, hogy megint hibázom. A vizsgabiztos alig néhány sarokkal arrébb már rám dörrent egyszer, hogy ne azt a rohadt sebességváltót bűvöljem, ami, köszöni szépen, bekattan anélkül is, hanem az utat nézzem ezerrel.
Minden idegszálammal a vezetés ismert, de még nem gépiesen begyakorolt mozdulataira kellett összpontosítanom. Látómezőm szélén, a középső visszapillantó tükörben éber álomként derengett a hátsó ülésen elterpeszkedő vizsgabiztos. Most, hogy a középvonal felé húzódtam, a mögöttem lévő forgalom ellenőrzése végett jogosan tekintettem bele ebbe a tükörbe.

Kun Árpád

1965-ben született Sopronban. Jelenleg Norvégiában él.

A tengeren túlra készült, hogy nyelvet váltva angol író legyen, de csak a pesti bölcsészkarig jutott, ahol magyar-történelem szakon végzett 1991-ben. Később Kolozsvárra ingázott, ahol két évig hétvégi gimnáziumot szervezett. 1996-ban Párizsban diplomát szerzett francia irodalomból. Félszívvel végigjárt egy doktori képzést esztétikából a 90-es évek végén, de nem lett doktor, háromnegyed szívvel egyetemen francia festészettörténetet tanított, egy negyed szívvel forgatókönyveket írt egy tévésorozatnak, majd megint háromnegyed szívvel Bordeaux-ban volt magyar lektor 2003 és 2005 között. 2006 óta feleségével és négy gyerekével Norvégiában lakik. Egy fjord-parti faluban házi kisegítőként dolgozik időskorúak mellett. A családjának él meg a szépirodalomnak, de szeret rétest nyújtani, gombát szedni – és még sok mást.

Könyvei:
Bál (versek, 1991), Esőkönyv (novellaciklus, 1995), Medárdus énekel (versek, 1998), Véletlen madár (versek, 2003), Szülsz (2011)

A fotót Szilágyi Lenke készítette.

Díjai

Holmi Kritikapályázat 1. díj (1992), Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíj (1993), NKA Irodalmi Ösztöndíj (1994, 2011), Soros Irodalmi Ösztöndíj (1999), Déry Tibor-jutalom (2000), Merész mandulafácska epigrammapályázat 1. díj (2009), József Attila-díj (2013), Aegon Művészeti Díj (2014)

Könyvei a Magvető Kiadónál:

Boldog Észak (2013), Megint hazavárunk (2016)

Szilasi László: Amíg másokkal voltunk

Három kisregény, három borostyánkő: Babits, Jókai, Bessenyei

Három költő kisregényét tartja kezében az Olvasó. Babits Szegeden, Jókai a levert forradalom utáni bujdosás idején, Bessenyei György szülőföldjén, Tiszabercelen, a magyar vidék pusztaságában. Mindannyian számkivetettek. Mindannyian remeték, elhagyottak, elveszettek. De mindannyian készülnek valami nagyszabásúra, valami rendkívüli teljesítményre. Magukra készülnek. A kiteljesedésre. Mindahányuk készülődésének tétje a magyar irodalom egy kivételes eseménye. A történetek arról szólnak, hogy megcsinálják. Unikális magyar próza ez, Mészöly és Ottlik hangját egyaránt idéző, a sűrűség, a sűrítettség mámorával áthatott, a tárgyi és a természeti világot líraian és tudományosan részletező. Mindemellett afféle minimalista enciklopédia is, amely időről időre lélegzetelállító panorámákat mutat nekünk. Arról szól ez a három egymással összefüggő szöveg, hogy a magány lehet ugyan menedék, lehet büntetés, lehet a sors különös nehezménye, ám a zsenialitás előbb-utóbb kibontja a maga súlyos rétegeit, szabaddá teszi a lelket, és olyasmit alkot, ami egy nemzet nyelvében maradandó lesz. Három kisregény, három borostyánkő, amelyből három arc néz ránk eddig kevéssé ismert módon.

Részlet a kötetből

Január másodikán éjfélkor nem valami jó állapotban érkezett meg Szegedre, köhögve vánszorgott az üres sugárúton a Vitéz utcáig. Másnap kezdődött a tanítás. influenzás volt, igyekezett helytállni az osztálytermekben betegen is, de a Kass vigadóban, a szombat esti tanári mulatságon szégyenszemre belesült a taknyos orrával a bosztonba.
A tankerület főigazgatójaként hosszú évek óta dr. Platz Bonifác ciszterci szerzetes regnált. Titkolta, mégis tudta mindenki, hogy amikor a bajai ciszterci főgimnáziumban hivatalosan is felmentették a tanítás alól, a zirci apát titkolt ajánlása jócskán megtámogatta őt az új, állami állása elnyerésében. Platz karácsony előtt nyugdíjba vonult. Homor igazgató azóta országszerte minden követ megmozgatott, hogy ő maga lehessen az utódja. A középiskolai ügyosztály végül egy fővárosi gimnázium igazgatóját, Szele Róbertet nevezte ki. Senki nem ismerte, de a tanáriban azt beszélték, a szörnyű Barkóczy minisztériuma ebben a tankerületben is maradéktalanul érvényesíteni kívánja a római katolikus szellemet. Ez volt a kázus januárban.