Yvonne Sherratt: Hitler filozófusai. Könyv. Esszé. Fasiszta és náci eszmék a német filozófiában. Könyvismertetés. Martin Heidegger

Náci eszmék a német filozófiában

Heidegger náci egyenruhában tartotta az előadásait

Sajnos olykor a legnagyobb gondolkodók, a filozófia nagy megújítói is hajlamosak gonosz eszmékkel cimborálni vagy akár szolgálatukba állni. A szerző azokat az okokat vizsgálata, melyek arra késztették Németország elit gondolkodóit, hogy Hitler magatartására mentségeket, netán igazolásokat keressenek.

Hitler filozófusai címmel jelent meg Yvonne Sherratt, a Yale egyetem kutatójának esszéje, amely a horogkeresztes eszmék jelenlétét elemzi a német filozófiában, főleg Heidegger példáján. A könyv méltán keltett nagy szakmai visszhangot.

Az esszében a vizsgálat tárgya elsősorban Martin Heidegger magatartása, mivel a XX. század egyik nagy filozófusának magatartása a legaggasztóbb. Ő 1933 május 1-jén csatlakozott a német náci párthoz, tíz nappal azután, hogy kinevezték a freiburgi egyetem rektorának. Annak ellenére, hogy egy évvel később már elhatárolódott a párt által elkövetett atrocitásoktól, nem szüntette meg tagságát egészen addig, amíg a pártot fel nem oszlatták a második világháború befejezése után. Semmi nem indokolja, hogy Heideggert felmentsük.

Sherratt esszéjének vezérfonala azoknak az okoknak a vizsgálata, amelyek arra késztették Németország elit gondolkodóit, hogy Hitlernek kedvező igazolásokat, mentségeket keressenek.

A kutató részletezi könyvében azokat az epizódokat, amelyekben Heidegger náci egyenruhában tartotta az előadásait, a módot, ahogy megszabadult zsidó munkatársaitól és elárulta saját mesterét, Edmund Husserl-t. Ezeknek a tényeknek a nagy része ugyan ismert volt, de az újdonság benne az, hogy Sherratt bizonyítja: a filozófusok nem voltak erre a magatartásra kényszerítve, nem a félelem vagy a fenyegetések hatására cselekedtek, hanem ambícióból.

A The Daily Telegraph, amely a könyvet teljes terjedelmében hozzáférhetővé tette az interneten, cikket is közöl munkatársa tollából, aki azt a következtetést vonja le az olvasottakból, hogy „ezeknek a filozófusoknak a magatartása racionálisnak nevezhető abban az értelemben, hogy követik a hatalom keresésének logikáját. Tudták, hogy ha folytatni akarják karrierjüket, meg kell felelniük a feltörekvő hatalomnak. És ezzel összhangban szabadultak meg zsidó kollégáiktól. Egy sor olyan szakmai pályáról van szó, amely erkölcsileg elítélendő, de megfelel egy filozófustól elvárható ésszerűségnek.”

A könyv azt is világossá teszi, hogy a Harmadik Birodalomnak ezek a gondolkodói nem színlelték Hitler iránti csodálatukat. Elhitették magukkal, hogy a nácizmus Németország javát szolgálja. Ez azonban elkerülhetetlenül kételyt ébreszt az olvasóban gondolkodási képességeiket illetően, mivel nem tudták felismerni, hogy mennyi szenvedést, kínzást, üldöztetést, népirtást tartogat magában a náci ideológia.

Magyarázatot adni nehéz, igazolást találni lehetetlen, feloldozást adni pedig képtelenség minderre. Nyugtalanító érzés belátni, hogy a korszakalkotó Lét és idő zseniális szerzője erkölcsileg gyilkos eszméket szolgáló utolsó gazember.