Virtuális élőlánc József Attila szobra körül

Frissítés: webakcióm sikeres volt: alig egy hónappal a meghirdetése után oldalaim már vezető pozíciót foglaltak el a Google találati listáin az adott kulcsszavakkal. Három hónap múltán pedig gyakorlatilag elfoglalták a keresőtalálatok TOP10-es mezőnyét. || frissítés 2017: az első három kulcsszóval mai napig oldalaim sorakoznak a találati rangsor élén.

Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth tér teljes átalakítására vonatkozó határozati javaslatot nyújtottak be. Elképzelésük törvényerőre emelkedése esetén vissza kellene állítani “a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapotát” – ez többek között az ott található közismert és közkedvelt József Attila-szobor eltávolítását is jelentené.

A magam módján ezúton internetes akció keretében indítom el tiltakozásomat az ellen, hogy a több mint 30 esztendeje „a rakodópart alsó kövén” békésen üldögélő kedves költőmet valamely idióta politikai felforgatótevékenység keretében méltó helyéről elmozdítsák.

December 3-áig teljes intenzitással folytatandó tiltakozó akciómnak azzal kívánok nyomatékot szerezni, hogy a Google keresőben publikációimmal elfoglalom a bizonyos keresőkérdésekre adódó találati listákat. Tervem: elérni azt, hogy javarészt e tiltakozás szövegei jelenjenek meg a következő keresőkifejezésekre:

  • virtuális élőlánc
  • élőlánc József Attila szobra körül
  • Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen
  • József Attila szobra

Akciómhoz bárki csatlakozhat, tiltakozásom szövegét és emblémáját szabadon terjesztheti, népszerűsítheti, megoszthatja vagy újraközölheti – roppant fontos, hogy mindez a forrásul szolgáló oldalamra mutató link megadásával történjék (ha mód van szöveges link elhelyezésére, az a fentebb megadott keresőkifejezések valamelyike legyen!). Örömmel fogadok továbbá minden híradást, említést, akár csak egy puszta linket is.

Más oldalakon:

A bejegyzés trackback címe:

http://100ezerkolto.blog.hu/api/trackback/id/tr593337604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.